Evezős Vk, München: a legjobb 12 között Bencsik és a Haller, Pető duó

2006.05.25. 21:05
Címkék
A nemzetközi szinten 2004 óta először újra egy hajóba ült Haller Ákos és Pető Tibor alkotta kétpár, valamint az egypárban induló Bencsik Gábor bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezős Világkupa-sorozat idei első, müncheni versenyén.
Pető Tibor és Haller Ákos
Farkas József ? archív
Pető Tibor és Haller Ákos
Pető Tibor és Haller Ákos
Farkas József ? archív
Pető Tibor és Haller Ákos

A kétszeres világbajnok (2001, 2002) Haller, Pető duó az előfutamában a második lett, s ezzel biztosan kvalifikálta magát az úgynevezett negyeddöntőbe, ahol 24 egység versenyzett tovább. A folytatásban megnyerték a futamukat, így pénteken már az A fináléba kerülésért szállhatnak vízre.

Bencsik Gábor az első fordulóban, majd a negyeddöntőben is harmadik lett, s így kvalifikálta magát a középdöntőbe, a verseny második napján tehát Hallerékhez hasonlóan ő is a legjobb hat közé jutásért küzdhet.

A Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú kétpár egy ötödik, majd egy harmadik hellyel a C döntőbe került, azaz a 13-18. pozíció valamelyikén végez majd.

A könnyűsúlyú egypárban próbálkozó Alliquander Anna előbb egy negyedik, majd egy hatodik helyet szerzett, s ez arra volt elég, hogy pénteken a 13-24. helyért zajló C/D jelzésű középdöntőben indulhat.

A könnyűsúlyú négyesben a fiatal Varga Tamás Csaba, Nagy-Pál Antal, Galambos Péter, Kitka Gergely összeállítású csapat utolsó lett az előfutamában, így a végelszámolásnál a mezőny hátsó felében végez.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
3 perce

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
36 perce

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
50 perce

Molnár Attila: Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni!

Atlétika
1 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
1 órája

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
1 órája

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
2 órája

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik