Hisam el-Gerúzs visszavonult

2006.05.23. 10:37
Címkék
Bejelentette visszavonulását Hisam el-Gerúzs (Hicham El-Guerrouj). A kétszeres olimpiai bajnok marokkói futó sérülései miatt az athéni olimpia óta nem tudott versenyezni. A jövőben a családjával és az üzleti ügyeivel szeretne foglalkozni.
El-Gerúzs Athénban két olimpiai bajnoki címet is nyert
El-Gerúzs Athénban két olimpiai bajnoki címet is nyert
El-Gerúzs Athénban két olimpiai bajnoki címet is nyert
El-Gerúzs Athénban két olimpiai bajnoki címet is nyert

Hisam el-Gerúzs a legutóbbi, athéni olimpia egyik nagy hőse volt, hiszen megnyerte mind az 1500, mind az 5000 méteres síkfutást. Ez utoljára finn Paavo Nurminak sikerült, aki 1924-ben vitte véghez ezt a tettet.

A marokkói futó számára azonban – mint most kiderült – az olimpia a búcsút jelentette, hiszen azóta nem tudott rajthoz állni különböző sérülések miatt.

A 31 éves versenyző végül meghozta döntését, és egy sajtótájékoztatón bejelentette: nincs tovább!

„Az athéni olimpia óta eltelt idő alatt nagy bizonytalanságban éltem, ugyanis fogalmam sem volt róla, hogy futhatok-e még valaha. Már nem volt motivációm a további versenyzéshez. Azért is hagyom abba, mert több időt szeretnék tölteni a családommal, valamint az üzleti dolgaimmal.”

„16 évig a sportnak éltem. Most új életet kezdek.”

Hisam el-Gerúzs hátsérülés tartotta vissza a moszkvai fedettpályás világbajnokságtól. 2005-ben a világjátékokon sem vett részt betegség miatt, akkor ki is jelentette, hogy az év hátralévő részében nem versenyez, ugyanis már 2006-ra készül.

A marokkói Athén előtt már két olimpián is részt vett, ám 1996-ban az utolsó körben elesett és utolsóként érkezett be, míg 2000-ben sem sikerült az olimpiai bajnoki cím.

A két olimpiai mellett négy világbajnoki címe is van, 1997-ben, 1999-ben, 2001-ben és 2003-ban nyert 1500 méteren.
Legfrissebb hírek

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
57 perce

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
1 órája

Adrian Newey lemond csapatfőnöki posztjáról az Aston Martinnál – sajtóhír

F1
1 órája

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2 órája

Az irániak készülnek a labdarúgó-világbajnokságra

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026: szerződést hosszabbított az írek szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2 órája

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
2 órája

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik