Pályafutása befejezésére készül Majoros István (képünkön), olimpiai bajnok birkózónk, olvasható a mai Blikkben. Athén bajnoka múlt héten a moszkvai Európa-bajnokságon csak az ötödik helyen végzett.


Jelenleg is zajlik azonban ellene az eljárás. Jogosítványát már bevonták, de ezen felül súlyos pénzbüntetésre is számíthat. Vétke legsúlyosabb megítélés szerint szabadságvesztéssel is büntethető.
A 31 éves Majoros nehezen dolgozza fel a történteket, amelynek egyenes következménye volt, hogy nem képességeinek megfelelően szerepelt az Eb-n. Mint elmondta: ő is érzi, tudja, az ötödik helynél jóval több van benne.
Az elkedvetlenedett, motivációját vesztő, a sportágban már 22 évet lehúzó Majoros ezért úgy tervezi: a szeptemberi világbajnokság után visszavonul. Ott is csak azért áll rajthoz, mert nem akarja cserben hagyni kecskeméti klubját, amelytől az elmúlt hét, közös esztendő alatt igen sokat kapott és ahová év végig szerződés is köti.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







