Két és fél óra a medencékben – ez volt a MOB sportági konzultációinak napirendjén, hiszen az úszók, majd a szinkronúszók voltak műsoron. Előbbieket nem nyomasztja túl sok gond: a budapesti Európa-bajnokság ürügyén a sportág mögött stabil az anyagi háttér. Igaz, a sportágba különféle állami csatornákon áramló állami pénzekből még nem lehetne az úszók minőségi felkészülését és az Eb előzetes szervezési költségeit finanszírozni – ám a szövetség támogatói csapatának hála nincsenek financiális gondok.

Török Attila
Mások megtehetik, hogy kizsigereljék az aktuális klasszist, mert úgyis lesz más ? nálunk takarékoskodni kell

Török Attila
Mások megtehetik, hogy kizsigereljék az aktuális klasszist, mert úgyis lesz más ? nálunk takarékoskodni kell
Kiss László szövetségi kapitány ettől függetlenül jelezte, hiába a sok tehetség, még mindig nem vagyunk akkora úszónáció, hogy folyamatosan szem előtt legyenek a magyarok.
„Egy amerikai, orosz vagy német szövetség megteheti, hogy az összes Világkupán indítson embereket, mert akkora a felhozatal, hogy tudja rotálni az embereket. Nekünk ügyelnünk kell arra, hogy ne égessük ki a legjobbjainkat: nem véletlenül voltak és vannak olyan úszóink, akik három olimpián is szerepeltek. Mások megtehetik, hogy kizsigereljék az aktuális klasszist, mert úgyis lesz más – nálunk takarékoskodni kell, mert a nagy versenyek azért megmaradnak egy versenyző szervezetében, mint évgyűrű a fában.”
A magyar úszósport erejét egyébként is jelzi, hogy a relatíve mostoha körülmények ellenére is sikerül eredményeket produkálni. A Kőbánya úszói idejük nagy részét 33-as medencében töltve érik el világraszóló eredményeiket, miközben Kausz István, a válogatott orvosa finoman jelezte, még mindig nincs megbízható pulzusmérés a különböző egyesületek edzésein, mert az ő mérései azt bizonyítják: még jobban is meg lehetne terhelni a fiatalokat (egyelőre nincs vízben jól működő pulzusmérő – legalábbis nálunk, mert az ausztrálok már a sydneyi olimpián ezzel ellenőrizték versenyzőiket a levezetésnél).

Czerkl Gábor
A NUPI jóvoltából Kiss László szövetségi kapitány nyolc szövetségi edzőt fizethet
„Ez az egyik legfontosabb kérdés: a magyar sport csak akkor maradhat eredményes, ha megbecsülik az edzőket – jelezte Ruza József főtitkár. – Ha nálunk valakinek a hat és fél órás tréning mellett még az úszóoktató maszek órái után kell szaladgálnia, az egyértelműen az eredményesség rovására megy, ezért rendkívül fontos, hogy megfelelően fizessük meg a szakembereket.”
Végül szó esett arról, hogy az átadása óta komolyabb renoválást „nem látott” Komjádi harminc év óta szinte teljesen erodálódott, kész csoda, hogy még mindig képes fogadni az úszókat és a pólósokat – ez azonban nem maradhat így sokáig.
„Kész trauma, hogyha nyaranként kinyitják a tetőt, vissza lehet-e húzni utána” – érzékeltette a helyzetet Ruza József, bár rögtön hozzátette, bíznak abban, hogy a pekingi olimpiáig még bírja a jó öreg uszoda, mert a Jövő SC komplett szakosztályának elköltöztetése akár az ötkarikás felkészülést is hátráltatná.
E tekintetben a szinkonúszóknál aligha lehet nagy izgalmakról beszámolni: a kis sportág a budapesti Eb-től remél némi felfutást, anyagi helyzete, versenyzői létszáma azonban nem olyan, hogy egyelőre merészebb terveket szövögethetnének. A hazai szakma egyelőre nem kért egy nálunk készülő, s az elitbe valamelyest nagyobb eséllyel pályázó orosz páros magyarosításából, azaz a remény továbbra is az: talán Londonra lesz egy olyan duónk, amely kijuthat a játékokra. Minthogy az Eb ürügyén elkészül az első, műúszásra alkalmas versenymedence is, az első mérföldkövet már elérte a sportág: van hol készülni a nagyobb kihívásokra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





