Állj rajthoz Te is a világbajnokságon! címmel települések közötti sárkányhajó bajnokságot hirdet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A bajnokság érdekessége, hogy a döntőbe jutottak a 2006. augusztusi szegedi kajak-kenu világbajnokságon mérhetik össze erejüket az 1000 méteres döntők előtt.

A sportág honi vezérkarából hárman. Balról jobbra: Angyal Zoltán szövetségi kapitány, Baráth Etele elnök és Schmidt Gábor főtitkár

A sportág honi vezérkarából hárman. Balról jobbra: Angyal Zoltán szövetségi kapitány, Baráth Etele elnök és Schmidt Gábor főtitkár
Ezt a szövetség elnöke, Baráth Etele jelentette be a mai, A38-as állóhajón megrendezett sajtótájékoztatón. A honi szövetség első embere arról is beszámolt, hogy 2010-ben hazánkban rendezik a sárkányhajó világbajnokságot.
Az NSO ajánlja:
A verseny a magyarországi települések között két fordulóban kerül megrendezésre, majd a döntőbe jutott legjobb nyolc csapat mérheti össze erejét a világbajnokságon 2006. augusztus 19-én.
A területi elődöntőkre 2006. május 10. és június 10. között kerül sor. A Duna-csoport elődöntőjét 2006. június 17-én Sukorón, a Tisza-csoport elődöntőjét 2006. június 24-én Szegeden, míg a budapesti kerületek elődöntőjét 2006. július 22-én az Omszki-tónál rendezik meg.

Négy éve Rómában rendezték a sportág világbajnokságát
Így az 1000 méteres döntők szombat délelőttről szombat délutánra kerültek át. A „B” döntők minden esetben megelőzik az „A” döntőket.
Az 1000 méteres döntők szombat délután 16.00 órakor, az 500 méteres döntők vasárnap délelőtt 10.00 órakor, a 200 méteres döntők pedig vasárnap délután 15.00 órakor kezdődnek.
Az 1000 méteres döntők az eddigi 7 perc helyett 8 percenként, az 500 méteres döntők az eddigi 5 perc helyett 6 percenként kerülnek megrendezésre, illetve az egyes és a páros számok blokkja után is bekerül egy eredményhirdetés, amely lehetővé teszi a versenyzők bemutatását és akár a versenyszám utáni megszólaltatását is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







