Úszás: Cseh László tizenhárom számban indul

2006.03.21. 14:37
Címkék
Csütörtöktől vasárnapig, rekordnevezés mellett került sor a T-Mobile országos úszóbajnokságra, amelyet Széchy Tamás emlékére rendeznek a Komjádi uszodában.
A képen látható Cseh László 13 számban indul
A képen látható Cseh László 13 számban indul
A képen látható Cseh László 13 számban indul
A képen látható Cseh László 13 számban indul

A legjobb magyar úszó, Cseh László 13 versenyszámban áll rajtkőre úgy, hogy kedvenceit – a 200 és 400 méteres vegyesúszást – kihagyja.

Olyan neves indulókkal találkozunk a közel kétszáz nevezett között, mint a korábbi olimpiai bajnok Kovács Ágnes, vagy az olimpiai ezüstérmes mellúszó, Gyurta Dániel.

Mivel nyáron Európa-bajnokságot rendeznek, ráadásul a Margitszigeten, így ez a verseny egyben válogatóverseny is lesz a kontinensviadalra.

Kiss László szövetségi kapitány a sajtótájékoztatón megköszönte a szponzorok segítségét, hiszen a támogatással biztos háttere van az úszósportnak, és a lehető legjobb feltételek között készülhetnek a versenyzők.

Az országos bajnokságon minden nap délelőtt 9:30 órakor indulnak a versenyek az előfutamokkal, s - a vasárnapot kivéve, amikor 16 óra a kezdési időpont - naponta egységesen 17 órától bonyolítják le a döntőket.
Legfrissebb hírek

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
6 perce

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
25 perce

Nébald György maradt a Sport Állandó Választottbíróság elnöke

Egyéb egyéni
41 perce

Rio Ngumoha; Fiatalság, elszántság – Több mint ígéret

Képes Sport
50 perce

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
1 órája

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb kölcsönjátékost vásárolt meg végleg a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Vízilabda: Vigvári Vince és Burián Gergely ismét kupagyőztes a Barcelonetával

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik