Rögbi, Hat Nemzet: Wales későn ébredt, győztek a franciák

Vágólapra másolva!
2010.02.26. 23:07
A rögbi Hat Nemzet-sorozat 2010-es kiírásának 3. fordulójában a fő esélyes francia válogatott nagy lépést tett a végső győzelem felé, miután harmadik sikerét könyvelte el – a másodikat idegenben –, és tovább őrzi hibátlan mérlegét. A Cardiffban pályára lépő walesiek az „átaludt" első félidő miatt lehetnek bosszúsak, no meg a második vereségért.

Francia céllal indult a találkozó – a hazaiak adták el, vagy ha jobban tetszik, a vendégek szerezték meg a labdát –, majd jött két büntető, a szünet előtt egy újabb óriási hiba, még egy labdavesztés, vagy éppen labdaszerzés, ami már kiütéses vendégsikert sejtetett. A franciáknál Alexis Palisson és Francois Trinh-Duc volt a két célt szerző játékos. Alighanem így érezték ezt a vendégek is, akik elkezdték behozni cseréiket: ez a meccs már zsebben.

Az addig meddő mezőnyfölényben játszó, de cél közelébe még véletlenül sem jutó Wales Stephen Jones két büntetőjével közelebb lopta magát, majd formás támadás végén első céljukat is megszerezték a walesiek: Leigh Halfpenny jutott célterületre. A házigazdák hétpontos hátránya parázs hajrát sejtetett az időközben Morgan Parra – két-két jó bonusz- és büntető, tehát tíz pont az első félidőben – sárga lapja, és az ezért kapott tízperces kiállítás miatt emberhátrányba kerülő franciák ellen.

A rutinosabb, jobb erőkből álló, de kicsit saját magukat elaltató vendégek azonban összekapták magukat, két büntetővel – a csereként érkező Frederic Michalak nevéhez fűződik mindkettő – biztosították győzelmüket. Shane Williams célja a lefújás előtt remek egyéni alakítás volt, de már csak a szépítéshez volt elég.

HAT NEMZET KUPÁJA, 2010 
3. FORDULÓ  
Wales–Franciaország 20–26 (0–20)
Olaszország–Skócia febr. 27.
Anglia–Írország febr. 27.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik