Röplabda: kaposvári egyenlítés, MAFC-os bronzérem

Vágólapra másolva!
2006.04.29. 02:24
Címkék
Hazai pályán ismét egyenlített a Kométa Kaposvár a Kazincbarcika ellen drámai, ötjátszmás mérkőzésen, 800 néző előtt. A bajnoki harmadik helyet a MAFC szerezte meg.
Az első szettben 30-28-ra nyertek a somogyiak, óriási csatában. A második és harmadik szettben a vendégek összpontosítottak a végén, így átvették a vezetést.A negyedik szettben 17, az ötödikben 13 pontot engedett a hazai csapat, ami azt jelenti, hogy 2-2 a párharc állása.Vasárnap kerül sor a döntő ötödik, mindent eldöntő mérkőzésére, Kazincbarcikán.Bár az első hely sorsa még nem dőlt el, az bizonyossá vált, hogy a MAFC-HARTMANN csapata lett a 3. a bajnokságban.A fővárosi csapat öt szettben múlta felül a Phoenix Mecanót, így összesítésben 3-1-gyel „állhat fel” a képzeletbeli dobogó harmadik fokára.Az ötödik helyért a Dunaferr és a Dági SE küzd. A mai első mérkőzésen a dunaújvárosiak szereztek előnyt, miután három szettben múlták felül ellenfelüket.A párharc két győzelemig tart.

RÖPLABDA EXTRALIGA, FÉRFIAK

AZ ELSŐ HELYÉRT, 4. MÉRKŐZÉS:
Kométa-Kaposvár - Vegyész RC Kazincbarcika 3-2 (28, -22, -23, 17, 13)
Az állás: 2-2
A HARMADIK HELYÉRT, 4. MÉRKŐZÉS:
MAFC-HARTMAN - Phoenix Mecano KRC 3-2 (-22, -18, 24, 19, 13)
A végeredmény: 3-1, ezzel bronzérmes a MAFC
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS:
Dunaferr - Dági SE 3-0 (20, 16, 20)
Az állás: 1-0

RÖPLABDA EXTRALIGA, FÉRFIAK

AZ ELSŐ HELYÉRT, 4. MÉRKŐZÉS:
Kométa-Kaposvár - Vegyész RC Kazincbarcika 3-2 (28, -22, -23, 17, 13)
Az állás: 2-2
A HARMADIK HELYÉRT, 4. MÉRKŐZÉS:
MAFC-HARTMAN - Phoenix Mecano KRC 3-2 (-22, -18, 24, 19, 13)
A végeredmény: 3-1, ezzel bronzérmes a MAFC
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS:
Dunaferr - Dági SE 3-0 (20, 16, 20)
Az állás: 1-0
Legfrissebb hírek

A Leverkusen kiverte a Német Kupából a Dortmundot

Német labdarúgás
23 perce

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
26 perce

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
37 perce

A Juventus bejutott az Olasz Kupa negyeddöntőjébe

Olasz labdarúgás
44 perce

Hollandia és Franciaország is tökéletes mérleggel jutott tovább a női kézilabda-vb csoportköréből

Kézilabda
56 perce

Férfi kézi El: az FTC az utolsó pillanatban harcolta ki a győzelmet Svédországban

Kézilabda
1 órája

A szerbek hatgólos hátrányból fordítottak a spanyolok ellen; hibátlanok maradtak a németek

Kézilabda
1 órája

Férfi vízilabda BL: ötméteresekkel kapott ki az FTC a Bresciától

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik