Büntetőeljárás indult az Esztergom–Nyerges ralin történt tragédia miatt

K. B.K. B.
2024.03.25. 10:28
Mentő az Esztergom-Nyerges rali helyszínén (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Mint megírtuk, amagyar autósport történetének egyik legsúlyosabb tragédiája történt vasárnap a 11. Esztergom-Nyerges ralin. A rendőrség hétfőn délelőtt azt közölte, hogy a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja – halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége elkövetésének gyanúja miatt.

2024. március 24-én 12 óra 20 perc körüli időben a 1126-os számú úton Lábatlan és Bajót között a 6-os kilométerszelvényben az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé hajtott. A baleset a nézők elől elzárt területen következett be, az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett – írja a police.hu.

A baleset következtében három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette, ketten életveszélyes, öten súlyos, egy fő könnyű sérüléseket szenvedett. A halálos áldozatok között gyermek nincs.

A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja – halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Egyéb autó-motor
2024.03.24. 14:14

Tragédia az Esztergom-Nyerges ralin – négyen életüket vesztették

A rendőrség tájékoztatása szerint eddig ismeretlen okokból egy autó a nézők közé vágódott.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt kollégánk, Horváth Tamás

Egyéb egyéni
21 órája

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
Tegnap, 13:42

Gyász: autóbalesetben életét vesztette a fiatal pécsi kosárlabdázó

Kosárlabda
2026.04.28. 11:13

Ogier győzött a Kanári-szigetek-ralin

Egyéb autó-motor
2026.04.26. 16:44

Rali ob: a kétszeres abszolút bajnok Vincze Ferenc nyerte meg az idény második futamát

Egyéb autó-motor
2026.04.25. 18:49

Gyász: versenybaleset után elhunyt Pogacar korábbi csapattársa

Kerékpár
2026.04.24. 21:17

Gyász: labdarúgóedző vesztette életét a győri kerékpáros balesetben

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 16:12

Finn autóversenyzőt ért halálos baleset a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2026.04.19. 12:05
Ezek is érdekelhetik