WTCC: Michelisz újult erővel vág neki a bajnoki hajrának

2012.11.01. 14:33
Címkék
Két héttel a szuzukai verseny után Michelisz Norbert ismét pályára lép a túraautó-világbajnokság soron következő, 11. állomásán, Kínában. A versenyhétvégét a Formula–1-es sorozatból ismert Shanghai International Circuiten bonyolítják le, ahol az idei legnagyobb létszámú, 28 fős mezőny állhat fel a rajtrácsra.   

A Herman Tilke tervei alapján épített pálya teljes hosszúsága 5451 méter és ennek egy rövidített, 4603 méter hosszú változatán rendezik meg a versenyeket. Sanghajban már másodszor, de ezen a versenypályán első alkalommal köröznek majd a világ leggyorsabb széria autóversenyzői, így egyik csapat sem élvezhet előnyt a többivel szemben.

A pálya vonalvezetése leginkább a Slovakiaringhez hasonlítható, ahol a Zengő Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert pályafutása első pole pozícióját futotta. Michelisz BMW-je Shanghajban 60 kg-mal lesz könnyebb, mint a Chevrolet, és 50 kg-mal visz majd kevesebb súlyt, mint a SEAT versenyautói. A BMW azonban hátrányban lehet a többi gyártóval szemben alacsony végsebessége miatt, ugyanis a pályán két hosszú egyenes is található, az egyik az 1.3 km hosszú hátsó egyenes, amely rávezet a 700 méter hosszú célegyenesre.

A világbajnoki pontverseny élén tíz forduló után pontegyenlőséggel, 345-345 ponttal állnak a Chevrolet versenyzői, Yvan Muller és Robert Huff. A bajnoki címre még a harmadik gyári chevysnek, Alain Menunek is megvan az esélye, aki 27 pont hátránnyal követi csapattársait. Michelisz Norbert 152 megszerzett ponttal a tabella hatodik helyén áll, hátránya Tom Coronelhez képest 20 egység. A Yokohama Drivers' Trophy értékelésben Michelisz előnye 10 pontra csökkent Pepe Oriolával szemben, miután Szuzukában egy pontot gyűjtött a két verseny során.

„A szerencsétlenül alakuló szuzukai versenyhétvége után újult erővel vágunk neki a bajnokság hajrájának. A sanghaji pálya vonalvezetése és elnyújtott kanyarjai érdekesnek tűnnek, ráadásul a mezőny nagy része meg nem járt itt, így jó esélyekkel pályázhatunk az első 5 hely valamelyikére a versenyfutamok során. A legfőbb célom a kínai hétvége során az lesz, hogy növeljem előnyömet a privát értékelésben az utolsó forduló előtt” – nyilatkozta Micehlisz.

WTCC, KÍNAI NAGYDÍJ, A HÉTVÉGE PROGRAMJA
November 2, péntek
06.30-07.00 Teszt
November 3, szombat
01.40-02.10 Első szabadedzés
04.20-04.50 Második szabadedzés
08.30-09.05 Időmérő edzés
November 4, vasárnap
02.00-02.15 Bemelegítő edzés:
07:50- Első futam (13 kör)
09:05- Második Futam (13 kör)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Gabriel Jesus három évre a Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 perce

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
23 perce

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
28 perce

Igaznak bizonyult a hír: Csirkovics a Jagielloniához szerződött

Labdarúgó NB I
29 perce

Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

Légiósok
31 perce

Stoplinyomon két keréken: Balaton-felvidéki Hátsó füves-biciklitúra

Hátsó füves
32 perce

Újra edzett Madridban: eldőlt Julian Álvarez jövője, de ezzel még nincs vége a drámának

Spanyol labdarúgás
42 perce

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
54 perce