Túraautó-vb: Michelisz harmadik lett a sanghaji időmérőn

2012.11.03. 09:21
Címkék
Michelisz Norbert a harmadik helyet szerezte meg a túraautó-világbajnokság sanghaji futamának időmérőjén. A Zengő Motorsport magyar versenyzője így az első futamon a harmadik helyről indulhat, míg a másodikon a nyolcadik rajtkockából.

A pole pozíciót zsinórban harmadszor a svájci Alain Menu szerezte meg, a második helyről Yvan Muller indulhat. Michelisz mögött a negyedik rajtkockából Robert Huff rajtolhat.

A Yokohama Trophyért Michelisszel harcban álló Pepe Oriola az első futamon a hetedik, a másodikon a hatodik helyről vághat neki a 13 körös versenynek.

Őszintén szólva nem számítottunk ilyen eredményre, valahová az 5. és a 10. közé vártuk magunkat – mondta Michelisz az időmérő után. – Ehhez képest a kvalifikáció után azt kell mondanom, hogy az autó tempója alapján még gyorsabbak is lehettünk volna. A gyors körömön meg kellett előznöm Tom Coronelt, és ha ez nincs, vélhetően még jobb pozícióba kvalifikálhattam volna magam. A versenyeken igyekszem majd a legjobbamat nyújtani, hogy tartsam a tempót a Chevykkel, és talán előnyt szerezhessek, ha a verseny végén gumiproblémáik lesznek."

TÚRAAUTÓ-VB, KÍNAI NAGYDÍJ
IDŐMÉRŐ
1. Alain Menu svájci Chevrolet 1:54.383
2. Yvan Muller francia Chevrolet +0.026
3. Michelisz Norbert magyar Zengő Motorsport +0.140
4. Robert Huff brit Chevrolet +0.199

A HÉTVÉGE TOVÁBBI PROGRAMJA
November 4., vasárnap
02.00–02.15 Bemelegítő edzés:
07:50 Első futam (13 kör)
09:05 Második futam (13 kör)

 

Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
8 perce

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
13 perce

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
2 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
2 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
2 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
2 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
3 órája
Ezek is érdekelhetik