Túraautó-vb: Michelisz számára Japánban is a dobogó a cél

2012.10.18. 22:44
Címkék
Az Egyesült Államok után, a felkelő nap országában, Japánban folytatódik a túraautó világbajnokság. A szuzukai versenyt nem a Formula–1-ben megismert 5807 méteres aszfaltcsíkon, hanem annak rövidített, 2243 méteres nyomvonalán rendezik meg, amelyen kétszer 26 kört kell majd teljesíteniük a versenyzőknek. Ott lesz a mezőnyben a hazai gyártó, a WTCC-be visszatérő Honda versenyautója is, amelyet Tiago Monteiro vezethet a hátra lévő három helyszínen.

A Zengő Motorsport hasonlóan, mint a sonomai versenyhétvége előtt, most is egy privát tesztnapon hangolt a hétvégére Szlovákiában. Egy hónappal ezelőtt, az Egyesült Államokban ez egy második és egy harmadik helyet eredményezett Michelisz Norbert számára.

A világbajnoki pontversenyben pontegyenlőséggel áll az élen a Chevrolet csapat két versenyzője, Yvan Muller és Robert Huff. A francia több győzelmének köszönhetően előzi csak meg brit vetélytársát. Michelisz az USA-ban szerzett dobogós helyezésekkel közel került az összetett ötödik helyén álló Tom Coronelhez, aki már csak 12 ponttal előzi meg magyar versenyzőtársát.

A Yokohama Drivers' Trophy értékelésében, a privát versenyzők bajnoki pontversenyében Michelisz Norbert 25 pontra növelte előnyét katalán ellenfelével, Pepe Oriolával szemben.

TÚRAAUTÓ-VB, JAPÁN NAGYDÍJ (MAGYAR IDŐ SZERINT)
Október 19., péntek
06.30–07.00 Teszt
Október 20., szombat
02.30–03.00 Első szabadedzés
05.00–05.30 Második szabadedzés
08.30–09.05 Időmérő edzés
Október 21., vasárnap
01.50–02.05 Bemelegítő edzés
07.35–08.05 Első futam (26 kör)
08.50–09.20 Második futam (26 kör)

 

Legfrissebb hírek

Hazájában folytatja az MTK-tól távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 perce

Az FTC elleni kiesés után még maradt, most már tényleg távozik a Trabzonspor edzője

Minden más foci
1 órája

Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

Jégkorong
1 órája

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2 órája

(T)örök emlék: dokumentumfilm a vb-kijutás történetéről

Kosárlabda
2 órája

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2 órája

Röplabda MK: a férfiaknál biztosan lesz a négy között nem élvonalbeli csapat

Röplabda
2 órája