Kút a Mad Maxből és győzelem francia módra

Van annak valami megkapó bája, amikor hajnali négykor az ember megpróbál magába erőszakolni némi ennivalót, hogy aztán az éppen ébredező oázisba érve szembe találja magát egy girhes tehénnel, aki az út közepén keres valami táplálékot – persze esélytelenül. Nem Indiában vagyunk, úgyhogy elhajtjuk a fenébe, csakúgy, mint kollégáját, a fehér (!) szamarat, mert sietünk, a motorversenyzők előtt kell a dűnék közé érnünk a Fáraó-rali második szakaszán.

Osztozunk a sietségben a falubeli fiatalokkal.

Hogy ők hová mennek ilyen korán, nehéz lenne megmondani, de mennek, és mind motoron. Ezek a kínai csodák (a legtöbbje Daysun márkanévre hallgat...) rosszabbul néznek ki, mint nagyapám öreg Simsonja (ebben szerepet játszik, hogy műanyag virágtól kezdve tehénbőrön át mindent rájuk aggatnak), de jól bírják a kiképzést. Minimum három-négy gyereket szállítanak egyszerre – persze mind bukósisak nélkül, s egyik sincs több tizenkét évesnél.

Sofőrünk utóbb elmeséli, itt sem működik ez másképp, mint Európában, ha a gyerekek akarnak valamit, azt meg is kapják – és itt minden gyerek motort akar. Kéthavi átlagfizetésbe kerül darabja, de nem élhetnek nélküle. Mondjuk az üzemanyaggal van egy kis gond – a dízel például kimondottan hiánycikk, nem minden kútnál van, és ahol van, az sem mind tiszta. Úgyhogy bizalmi alapon tankolunk, egy elhagyott töltőállomáson, amely simán beleillene a Mad Max című amerikai moziba (akik látták a filmet, tudják, miről beszélek), de a kutas megbízható, és ez a lényeg.

Tankolás után már hasítunk is a dűnék közé a reggeli, egyelőre hűvös szélben, amely azonban most is hőséget ígér. S utóbb beváltja ígéretét.

A napfelkelte már a dűnék között ér minket és a versenyzőket egyaránt. A sivatagban épp úgy kel fel a nap, ahogy lemegy: baromi gyorsan.

A versenyzők alkalmazkodnak a tempójához – legalábbis aki tud. A motorosoknál Jordi Viladoms komolyan ráhajt a világkupa összetett második helyére, a szakasz első, technikásabb részén jókora előnyt gyűjt, amelyből a gyorsabb részen valamennyit visszavesznek a Husqvarnák, de azért így is nyer a spanyol. Ő, Jakub Przygonski és Paulo Goncalves küzdenek a pozícióért, s mindhárman veszettül húzzák a gázt, ennek megfelelően nagyon gyorsak – viszont sokat is kockáztatnak. A lengyel például vezet a szakasz utolsó részéig, ám ott eltéved és veszít három percet...

Nincs egyedül, de ez kevéssé, vagy semennyire sem vigasztalta. Az autósoknál Jean-Louis Schlesser revánsot vesz a defekt miatt időt veszítő Kalifa al-Mutajvejen az előző napért, s valamennyit lefarag a hátrányából vele szemben. Az igazsághoz tartozik, hogy a Minin azért tart két percnél tovább a kerékcsere, mert az automatikus emelő nem működik, anélkül pedig jóval több a vesződség. A két pilóta csak egymásra figyel, hiszen harcban állnak a világkupa-elsőségért, s persze mindketten nyerni szeretnének. A dubai éppen úgy, mint a francia. A különbség kettejük között két Dakar-győzelem és jó néhány év – de az elszántság ugyanúgy csillog mindkettejük szemében.

A nap egyik sztorija, hogy két quados, ráadásul két nagyon jó barát ütközött egymással: a lengyel Rafal Sonik és Lukasz Laskawiec. Az egyik jött innen, a másik onnan és már nem tudták elkerülni az ütközést. Mindketten hatalmasat estek, de tudták folytatni a küzdelmet.

S a hírek szerint még mindig barátok, de legalábbis beszélnek egymással...