A címvédés kapujában

2012.10.08. 12:31
Címkék
A versenynaptár átalakulásának következtében a 2011-es idényhez hasonlóan ismét Nagykállóban zárul a szezon, és ha bejön a papírforma, ez az év is a Fazekas Károly, Horn Albert páros bajnoki diadalát hozza.

Az X5-ös BMW-vel versenyző duó tekintélyes előnnyel érkezik a mezőny által nagyon várt viadal helyszínére, így ha minden az elképzelései szerint alakul, ez lehet a negyedik olyan páros a magyar terepralizás történetében, amelynek sikerül egymást követő években elhódítani az összetettbeli trófeát. Ez a bravúr korábban csak a Gál István, Oroszlán Tibor, a Selmeczi György, Jutassy József és a Kis Sándor, Czeglédi Péter duónak adatott meg, ezért Fazekasék extra motivációval készülnek a hétvégére.

„Mint mindig, most is győzni megyünk – jelentette ki Fazekas Károly. – Nem számít, hogy gyakorlatilag már bajnokok vagyunk, mi azért csináljuk ezt, mert szeretünk versenyezni. Ami a tavalyi versenyt illeti, nagyon tetszett, és nemcsak azért, mert megnyertük és ott lettünk bajnokok, hanem azért is, mert nagyon jók voltak a pályák. S hogy mit üzenünk a nagykállóiaknak? Várjanak minket szeretettel, jövünk!"

A Lónyai Pál, Garamvölgyi Zoltán páros is nagy reményekkel készül a hétvégi megméretésre, már csak azért is, mert a duó saját kategóriájában szerezhet bajnoki címet, ráadásul a tavaly nem ment minden gördülékenyen Nagykállón. „Szeretnénk jól szerepelni itt, mert legutóbb megviccelt minket a pálya, kétszer is felborultunk – mondta Lónyai. – Ennek ellenére ez volt a kedvenc versenyünk, és most is szeretnénk jó tempót autózni, mert egyértelműen a kategóriagyőzelemre hajtunk."

A versenyzők két szelektív szakaszon mérkőznek meg egymással: a hosszabb, 57 kilométer hosszú pályán szombaton és vasárnap is kétszer száguldanak majd a pilóták, míg a rövidebb, 16 kilométer hosszú szakaszt összesen hatszor fogják teljesíteni. A pénteken lebonyolítandó prológgal együtt a mezőnyre összesen 415 kilométer vár.

Érdekesség, hogy a szervezők ezúttal nemcsak a profi pilótáknak, hanem a lelkes amatőröknek is lehetőséget adnak a versenyzésre, így az open kategóriában akár utcai autókkal is összemérhetik tudásukat a vállalkozó kedvűek.

Legfrissebb hírek

Debrecenben nyert a címvédő Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
15 perce

Tronchon mindenkit meglepett Elchében

Kerékpár
25 perce

A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

Kerékpár
47 perce

Gazdag Dániel a New England Revolution játékosa lett – hivatalos

Légiósok
1 órája

Távozik a DVTK-tól a volt válogatott védő – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Montenegrói vagy kazah csapattal játszik az MTK az Ifjúsági Ligában

Bajnokok Ligája
1 órája

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Úszás
1 órája