Elvesztette a fejét a spanyol úriember

Vágólapra másolva!
2010.01.14. 23:43
Carlos Sainz elvesztette a fejét. A fegyelmezett, mindig úriemberként viselkedő spanyol ordibált egy kicsit a szakasz céljában Robby Gordonnal, s tette mindezt azért, mert forrófejű és öntörvényű riválisa a San Juan és San Rafael közötti szakaszon hátulról „megkoccolta” a Touaregjét. Az még csak hagyján, hogy ilyet nem illik csinálni, de azzal szemben pláne illetlenség, aki vezet az összetettben, s a végső győzelemért mással vív hatalmas csatát.
Francisco López Contardo idei harmadik szakaszgyőzelmét aratta (Fotó: Reuters)
Francisco López Contardo idei harmadik szakaszgyőzelmét aratta (Fotó: Reuters)

Szóval az úriember Sainz, aki az afrikai viadalokon nem ül le a szőnyegre, hanem inkább állva eszik, aki mindig úgy néz ki, mintha skatulyából húzták volna elő, magából kikelve kiabált Gordonnal, majd amikor néhány perccel később nyilatkoznia kellett, már megint az a higgadt férfi volt, akit mindenki ismer: „Gyors, de helyenként trükkös szakasz volt. Minden jól ment.”

Tény, hogy minden jól ment neki, hiszen idei második szakaszgyőzelmét aratta, legyőzte fő riválisát, Nasszer al-Attijahot, igaz, csak 52 másodperccel, és több mint öt perccel vezet az összetettben.

Ami a motorosokat illeti, ők arra ébredtek, hogy a zsűri megváltoztatta az előző napi sorrendet (időjóváírást kapott, aki azért tévedt el, mert egy helyi rendőr rosszfelé küldte el a mezőny elejét), és bár az összetettben Cyril Despres vezető pozícióját semmi sem veszélyeztette, a második helyre ez kihatással volt, mert Francisco López Contardo és Pal-Anders Ullevalseter több mint 8000 kilométer megtétele után másodpercre azonos idővel állt oda a napi rajthoz. A chilei idegei bírták jobban: idei harmadik szakaszgyőzelmét aratva 1 perc 13 másodpercesre növelte előnyét.

Nem éppen megnyugtató ez sem.

DAKAR-RALI, 12. SZAKASZ SAN JUAN–SAN RAFAEL (476 KM) 
AUTÓSOK
1. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) 3:30:29 ó
2. Nasszer al-Attijah (katari, Volkswagen) 52 mp hátrány
3. Mark Miller (amerikai, Volkswagen) 4:22 p h.
ÖSSZETETT
1. Sainz 42:47:24 ó
2. al-Attijah 5:20 p h.
3. Miller 28:12 p h.
MOTOROSOK
1. Francisco López (chilei, Aprilia) 3:48:34 ó
2. David Fretigné (francia, Yamaha) 40 mp h.
3. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 1:13 p h.
ÖSSZETETT
1. Cyril Despres (francia, KTM) 46:10:56 ó
2. López 1:04:42 ó h.
3. Ullevalseter 1:04:55 ó h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik