Despres és Al-Attijah elégedetten mehet pihenni

2010.01.08. 23:05
null
Cyril Despres megnyerte a hetedik szakaszt (fotó: Action Images)
Címkék
Tovább növelte előnyét a motorosoknál Cyril Despres, aki megelőzve Marc Comát. Az autósoknál Nasszer Al-Attijah nyert, ám Carlos Sainz összetettben még mindig vezet.

 

El tudják képzelni, milyen lehet hat és fél órán keresztül full gázon száguldani egy motorkerékpárral? Az „idegőrlő" alighanem enyhe kifejezés. Ha még azt is hozzávesszük, hogy Cyril Despres motorjában 150 kilométer után tönkrement a rugózás, s hogy attól kezdve – mintegy 450 kilométeren keresztül – minden bukkanót, sziklát és árkot a kezével, vállával, nyakával „rugózott ki", vagy ha úgy tetszik, tompított, akkor már egyenesen horrorisztikusnak tűnik.

S hogy így is megnyerte a szakaszt? Szinte csoda! Dehát ezért nyert meg két Dakart, mert ennyire kitartó – néha az az érzése az embernek, hogy ez a fiú mindent kibír. Most megint bizonyította...

„Megkönnyebbülés, hogy szünnap következik, s nemcsak a motor, magam miatt is..." – sóhajtotta a célban, pedig akkor még nem is tudta, hogy Marc Coma (akit annak ellenére a legfőbb vetélytársának tekint, hogy az elmúlt napokban jókora hátrányt gyűjtött) két nap alatt a nyolcadikról a második helyre zárkózott fel, s bár hátránya több mint egy óra, az utóbbi napok azt mutatják, ez sem behozhatatlan. A csütörtökön megsérült motorosról, Luca Mancáról annyit tudni, hogy továbbra is válságos az állapota, az elkövetkező 24 óra még kritikus, azután már biztosabbat tudnak mondani. (Amint arról már beszámoltunk, a 29 éves olasz elesett, a motorja rá, s megsérült a koponyája és a tüdeje.)

Az autósoknál Nasszer al-Attijah idei második szakaszgyőzelmét aratta, s ennek érdekében még csapattársait sem kímélte. Mindez két dolgot jelent: az egyik, hogy a katari még nem adta fel a reményt, hogy legyőzheti példaképét, Carlos Sainzot (11 perccel van mögötte), a másik, hogy a Volkswagennél – legalábbis eddig – nem volt csapatutasítás, hagyják, hadd küzdjenek egymással a pilótáik.

A kamionosoknál Vlagyimir Csagin ért elsőként célba – ezzel beállította Stéphane Peterhansel 53 szakaszgyőzelmes csúcsát. A francia amúgy második lett pénteken, méghozzá úgy, hogy első indulóként szinte végig egyedül autózott, a többieket nem is látta. Talán éppen ez volt a baj, a motiváció hiánya. A szünnapon abból is újra feltöltekezhetnek... A quadosok versenyét Alejandro Patronelli nyerte.

 DAKAR-RALI 2010

Iquique–Antofagasta (641 km, ebből szelektív szakasz: 600 km)
Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Timo Gottschalk (katari, német, Volkswagen Race Touareg) 5:41:29, 2. Peterhansel, Cottret (francia, BMW X3) 3:29 perc hátrány, 3. Sainz, Cruz (spanyol, Volkswagen Race Touareg) 4:21 p h.

Motorosok:  1. Cyril Despres (francia, KTM) 6:34:14, 2. Coma (spanyol, KTM) 29 mp h., 3. Fretigné (francia, Yamaha) 5:00 p h.
Az összetettben.

Autósok: 1. Carlos Sainz, Lucas Cruz 26:21:23, 2. al-Attijah, Gottschalk 11:03 p h., 3. Miller, Pitchford (amerikai, dél-afrikai, Volkswagen Race Touareg) 22:06 p h.

Motorosok:  1. Cyril Despres 28:10:13, 2. Coma 1:06:50 ó h., 3. Rodrigues (portugál, Yamaha) 1:20:08 ó h.

 

Legfrissebb hírek

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
22 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
22 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
33 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
51 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
1 órája

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
1 órája