Motorcsónak: hatalmasat bukott Kovács László Egyiptomban

2009.11.11. 22:58
Címkék
Kovács László körülbelül 160-180 km/órás sebességnél veszítette el az uralmát a járműve felett - az egyik épület mögül érkezett egy nagyobb széllökés, amely szinte felkapta a hajót - s egy teljes szaltó meg egy fél fordulat után ért a vízbe. Szétrobbant a kabintető, a pilóta sisakja hatalmas ütést kapott, a hátával pedig széttörte a versenyzőülést...

 

Kovácson egyből segített a mentőcsapat
Kovácson egyből segített a mentőcsapat

„Amikor az ütésből magamhoz tértem, az első dolgom az volt, hogy próbáltam kikötni magamat, mert fejjel lefelé lógtam a víz alatt. Sajnos az övem megszorult, és már a harmadik-negyedik próbálkozás után tudtam, nem fog kinyílni. Úgyhogy a mentőpalack után tapogatóztam, és azzal lélegeztem, amíg a mentőcsapatra vártam. Nem izgultam, tudtam, hogy jönnek"  – mondta Kovács László, aki azért bízott annyira a mentőcsapatban, mert jól ismeri őket, mivelhogy magyar szakemberekről van szó.

Akik jöttek is, és ki is szabadították, pedig nem volt könnyű dolguk, mert a feje beszorult a légzsák és a hajókabin közé. Kovácsnak az első vizsgálatok szerint szerencsére nincs súlyos sérülése.

Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
1 perce

Vezet a szünetben a Zalaegerszeg – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
16 perce

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
38 perce

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a közel 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
39 perce

Jobban kezdett az FTC a Buducsnoszt ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
41 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
42 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
42 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
1 órája