Jimmie Johnson történelmi sikert aratott

2009.11.23. 09:59
Címkék
Jimmie Johnson történelmet írt a NASCAR-ban: sorozatban negyedszer nyerte meg a Sprint-kupát, erre idáig egyetlen versenyző sem volt képes. A pilóta büszke, hogy sikerült nagyot alkotnia.

 

Johnson negyedszer is megnyerte a Sprint Cupot (Fotó: Reuters)
Johnson negyedszer is megnyerte a Sprint Cupot (Fotó: Reuters)

A 25. hely is elég lett volna Jimmie Johnsonnak, hogy biztosítsa végső győzelmét a Sprint-kupán, de a 34 éves versenyző nem vett vissza a tempóból, és az elmúlt három évet követően ismét bajnok lett.

Az élről induló kaliforniai a 33. körig az első helyen autózott, amikor Tony Stewart megelőzte, de ez talán még jól is jött Johnsonnak, hogy elkerülje a baleseteket, amely nem sikerült neki az előző versenyen.

Johnson legrosszabb helyezése a verseny közben a 24. volt a kiállások során, de végül az ötödik helyen ért célba, ezzel pedig megnyerte a Sprint-kupát.

„Hihetetlen érzés. A texasi kudarc óta próbáltam kiverni a fejemből, hogy mekkora súlya van ennek a versenynek, és most még fel sem tudom fogni, hogy sikerült kiharcolnom a végső győzelmet" – mondta Johnson, utalva arra, hogy már az előző versenyen megnyerhette volna a trófeát.

„Nagyon büszke vagyok. Az jár a fejemben, hogy mennyire szeretem és tisztelem ezt a sportot. Beleborzongok, ha arra gondolok, hogy a sportág nagyjai mennyi mindent tettek le az asztalra, nekem pedig sikerült olyan eredményt elérnem, amilyet idáig senkinek" – tette hozzá boldogan a bajnok.

Ebben az évben is gyakran nézték Johnson hátát a riválisok
Ebben az évben is gyakran nézték Johnson hátát a riválisok
Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
1 perce

Vezet a szünetben a Zalaegerszeg – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
16 perce

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
38 perce

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a közel 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
39 perce

Jobban kezdett az FTC a Buducsnoszt ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
42 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
42 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
43 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
1 órája