Két nap után sincs még hivatalos eredménye a csütörtöki szakasznak

2009.01.17. 15:24
Címkék
Noha az idei Dakar nemsokára véget ér – a motorosok már teljesítették az utolsó előtti szakaszt, és elméletileg hamarosan célba érnek az autósok is –, térjünk még vissza néhány gondolat erejéig a csütörtöki szakaszra. A Fiambalá és La Rioja közötti etap a viadal egyik legrövidebb szakasza volt, ám egyben az egyik legnehezebb is: kiesett többek között az autósoknál összetettben vezető Carlos Sainz is. Mi azonban nem a spanyol bukása miatt hozzuk szóba újra a 12. szakaszt.
Szalayék panasza után 12 óra büntetést kaptak a dűnék között ragadók
Szalayék panasza után 12 óra büntetést kaptak a dűnék között ragadók
Szalayék panasza után 12 óra büntetést kaptak a dűnék között ragadók
Szalayék panasza után 12 óra büntetést kaptak a dűnék között ragadók

Történt ugyanis, hogy az autósoknál csak körülbelül 30 versenyző teljesítette a távot és ért célba, a mezőny többi tagja a szakasz 140. és 170. kilométere között a homok fogságába került. Számukra a Dakar autóversenyből ásóversennyé változott, amit a helikopterrel délután 4 órakor a helyszínre érkezve a versenyigazgató Étienne Lavigne beszüntetett.

Vagyis a 175. kilométernél mindenkit letereltek a gyorsaságiról, idejükhöz a célba leglassabban beérő autós hátralévő idejét adták hozzá plusz még két óra büntetést. Ez azt eredményezte, hogy aki valóban célba ért, az rosszabbul járt, mint aki a rövidített és kiszámított idővel élte túl a csütörtököt.

Az előbbi csoport tagja volt a szakaszt a 14. helyen befejező Szalay Balázs, Bunkóczi László páros is, amely a szervezők döntése után szervezkedésbe kezdett, mert igazságtalannak érezte a versenybíróság határozatát.

A magyar páros aláírásgyűjtésbe fogott a La Riojába a teljes távot megtevő versenytársaik körében, és végül harmincan szignózták is az észrevételt. Szalayék azért fordultak a zsűrihez, mert korábban, hasonló esetben a szakaszt nem teljesítőket komoly büntetéssel sújtották, aminek a mértékét a mostani meg sem közelítette, vagyis a következetességet kérték számon az ítészektől.

A versenybíróság szombaton megvizsgálta Szalayék panaszát, és mivel a reklamáló harmincak érvelése kétségtelenül jogos – mondván, a világ legnehezebb terepraliversenyének szellemiségével ellentétes, hogy előnyhöz jutnak azok a versenyzők, akik nem fejeznek be teljesen egy szakaszt –, ezért 12 óra büntetést kaptak a 175 kilométernél kitereltek.

Többek között az összetettben legelőnyösebb (12.) pozíciót elfoglaló Palik László, Darázsi Gábor párost is sújtotta a büntetés, ezért ők fellebbeztek is ez ellen. Palikék érvelése szerint a versenybíróság döntése volt, hogy rövidítsék le a szelektívet, ők mindenképpen folytatni szerették volna a küzdelmet.

A versenybíróság a fellebbezésről még nem határozott, az ügy fejleményeiről beszámolunk.
Legfrissebb hírek

Vogel Soma: Újra mi leszünk az üldözők a BL-ben, ez pluszmotivációt ad

Vízilabda
1 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
37 perce

Gustaf Lagerbielke báró fejében is bízhatnak a svédek

Foci vb 2026
41 perce

Vb 2026: a brazil elnök a hatodik világbajnoki címet várja

Foci vb 2026
54 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
58 perce

F1, Katalán Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
1 órája

Ha vb és június 14., akkor pazar brazil gólok három tornáról – vb-videók

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik