A Bamako-rali szervezői várják a Dakar magyar résztvevőit

2008.01.04. 13:29
Címkék
Szívesen látják a Budapest–Bamako-rali rendezői a pénteken lefújt Dakar-rali magyar indulóit – tudatták lapunkkal a verseny szervezői.
„Megdöbbentett a hír, és csak együttérzésünkről tudjuk biztosítani a magyar legénységeket” – mondta Szabó Gál András a magyar szervezésű futam szellemi atyja.„Eddig három külföldi dakaros csapat keresett meg, hogy indulni szeretnének a Bamakón” – tette hozzá a volt radiós.A Budapest-Bamako rallyra a nevezés még októberben lezárult, ezért új csapatok már nem tudnak nevezni. A Dakar magyar legénységeinek a futam szervezői hajlandók helyet szorítani.Mint megírtuk, a 2008-as Dakar-rali azért marad el, mert Mauritániában december 27-én a terroristák három katonát megöltek, három nappal korábban pedig fegyveresek négy francia turistát lőttek agyon, egyet súlyosan megsebesítettek.A szervezők ma 13 órakor kezdődő sajtótájékoztatójukon jelentik be hivatalosan, hogy ebben az évben nem rendezik meg a viadalt.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
5 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
5 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
6 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
6 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
6 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik