Tereprali: a magyar dakarosok mellett neves külföldieket is várnak

2007.07.24. 23:35
Címkék
Autók, motorok és quadok küzdenek egymással 500 kilométeren a legnyersebb magyar terepeken július 27-29. között a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden és környékén. A PROHUN 500-on, az MNASZ országos terep-rallye bajnokságának 6. futamán a magyar dakarosok mellett várhatóan neves külföldi versenyzők is összemérik erejüket a nemzetközi mezőnnyel.
A PROHUN 500 kuriózumnak számít Magyarországon. Az 500-as terep-rallye versenyek fő jellemzője ugyanis, hogy legalább 500 kilométer mért szakaszt kell teljesíteniük a versenyzőknek, méghozzá a lehető legkevesebb számú szelektív szakasz alatt, és kevés a szervizelési lehetőség, ami tovább nehezíti a dolgukat. Ilyen típusú futamokkal eddig csak külföldi világversenyeken találkozhattak a résztvevők.Július 27-én 14 órakor látványos rajtceremóniával veszi kezdetét a rendezvény a vitnyédi Gida téren. A mezőny egy kapuvári kerülővel érkezik vissza, majd 15 órakor 8 kilométeres prológ nyitja a küzdelmet a Csermajor melletti bánya környékén. Este 18 órakor a rajtceremónia helyén a Steamy ad koncertet. A zenekar tagjai épp erre a versenyre írtak egy dalt, és az itt felvett anyagból készül majd az a terep-rallye-s videoklip, amely ebben a műfajban első lesz a hazai zenei palettán. A szombati és a vasárnapi verseny útvonala két körös, az egyik a vitnyédi csermajori bányától, a másik a Pannónia Üzletház melletti úttól indul. A szombati futamok 8-12 és 13-17 óra között, a vasárnapiak 9-11 és 12-13 óra között zajlanak, mindkét körön. A díjátadó ceremóniát vasárnap 15 órakor tartják, Csermajorban.Az érdeklődők a verseny időtartama alatt a központul szolgáló Csermajor területén találhatják meg a csapatok szervizbázisait, ahová a szakaszok után rendre visszatérnek a versenyzők. A három napos rendezvény minden programja ingyenes.A szervezők nagy kihívást jelentő körülményeket ígértek a versenyzőknek és látványos nézői pontokat a közönségnek. Tehát, aki szereti a nagyvasak küzdelmét, a repkedő terepjárókat és a kanyarokban homokfalakat emelő gépcsodákat, annak érdemes lesz Vitnyédre utaznia.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
2 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
2 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
2 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
3 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
3 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik