GP2: Andreas Zuber ezúttal nem volt peches, és győzött

2007.07.08. 09:55
Címkék
Silverstone-ban véget ért Andreas Zuber (képünkön) idei balszerencse-sorozata a GP2-es szakágban; az arab emírségekbeli licenccel versenyző osztrák pilóta a pole pozícióból rajtolva magabiztos diadalt aratott, ezzel némiképp feledtette eddigi megpróbáltatásait.

Monte-Carlóban a harmadik, Barcelonában a második rajthelyről indult volna, ha autója nem hagyja cserben, Franciaországban pedig csapattársával, a pontversenyben vezető német Timo Glockkal kisajátították az első sort, de egészen elképesztő módon húsz méterrel a rajt után összeütköztek, és mindketten kiestek.

Glocknak ezúttal sem ment jobban, műszaki hiba miatt kiesett, nyolcpontos előnye a felére csökkent a 35 körös viadal végén az ötödik helyen leintett, olasz Luca Filippivel szemben.

A második futamra (a 24 körös sprintfutamra) vasárnap 10 órakor kerül sor (tv: Eurosport, élő). – (I. SZ.)
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
1 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
2 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
2 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
3 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik