Gokart: a versenysorozat pécsi állomásán is több százan indultak

2007.07.02. 23:20
Címkék
Debrecen után az Old Spice Challenge III. versenysorozat második állomásán, a pécsi gokartrendezvényen is több százan fogadták el a kihívást, és hajtották a gépeket reggeltől estig.

Az idei sorozaton Debrecenben bőgtek fel először a gokartok, szombaton pedig Pécsett, a vásártéri gokartpályán tették magukat próbára újra több száznyian azok, akik bizonyítékra és tapasztalatra vágytak. A legbátrabbak az ún. vietnami hidat is kipróbálhatták, amelyen három sodrony ível át egy szakadék felett, s ezeket használva kell átjutni az egyik pontról a másikra.

A legjobb időeredményt az utolsó futamok egyikében a pécsi Ranga Péter érte el, akinek persze vérében van az autóversenyzés, hiszen édesapja id. Ranga László többszörös ralibajnok, testvére pedig a szintén ralis ifj. Ranga László; Péter maga is ralizik, navigátorként.

A versenyre kilátogatott még a férfi vízilabda bajnokság 5. helyén végzett pécsi pólócsapat több játékosa, Gárdonyi András, De Blasio Domenico és Lukács Gergely is, természetesen a gárda edzője, Ambrus Tamás vezetésével. Mindannyian először ültek gokartban.

A debreceni és pécsi gokartozás után az Old Spice Challenge záróeseményén már a legújabb motorsportőrület, a quad, vagyis a négykerekű terepmotor nyergében mérhetik össze erejüket egymással a bátrak július 7-én, szombaton Budapesten, a Felvonulási téren.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
1 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
2 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
2 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
3 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
3 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik