csupasport bannerhátsófüves banner

Az elején átvette az eszeveszett tempót, ami visszaütött, de a bronz meglett

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2025.07.17. 17:05
null
Preska Bálint 11:47:03-as idővel harmadik lett az Ultra Tisza-tó 130 kilométeres távján, mindent beleadott az éremért, és lezárt egy szakaszt.

Elégedett a bronzéremmel?

Mivel eddig száz kilométer feletti versenyen még nem jött össze, most mindenképpen érmet szerettem volna szerezni – mondta Preska Bálint. – Az elmúlt négy hónapban ezt volt a negyedik száz kilométer feletti ultrám, ezzel lezártam egy szakaszt, mindent beleadtam az éremért. A verseny alatt hibáztam, de mindent figyelembe véve kifejezetten elégedett vagyok.

Miféle hibát követett el?

A kisördög is megszólalt, hogy hagyjam abba, de motivált maradtam és a mentálisan sem zuhantam össze. A harmadik helyen haladtam, nem akartam kiengedni a kezemből a bronzérmet. A végére hatperces tempóra lassultam, összességében pedig öt és fél perces lett az átlagom, ami elfogadható, csak nem ilyen nagy kilengésekkel. A célba érkezéskor szélsőséges érzelmek törtek elő, nagyon fájt, de elképesztően boldog voltam. Utólag már tudom, hogy hibáztam, amikor az elején én is felvettem azt az eszeveszett gyors tempót.

Mi volt a legnagyobb kihívás?

Az autós kísérőmmel körülbelül tíz kilométerenként találkoztunk, s nyolcvan vagy kilencven kilométernél nem figyeltünk eléggé, így a gélt nem kaptam meg. Egy tíz kilométeres szakaszt mentem nélküle, pont amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Mivel szinte csak a saját frissítésemet használtam, elég nagy hullámvölgybe kerültem az elmulasztott gélbevitel miatt, de túllendültem rajta.

Mik a tervek a továbbiakban?

A következő időszakban az önkénteskedés kerül előtérbe, illetve rövidebb távú versenyek felé fordulok. Lesz több ötven kilométer környéki, illetve másfajta edzéseket szeretnék végezni, ugyanis gyorsulni akarok.

 

Legfrissebb hírek

Bronzérmet szerzett, mégsem elégedett Kelemen Anett

Csupasport
2026.04.02. 11:59

Korosztályos magyar győzelmek és világcsúcsok a 48 órás vb-n

Csupasport
2026.04.01. 15:55

Jóború László jobb időeredményre számított a privát Ultrabalatonon

Csupasport
2026.03.31. 14:05

Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

Csupasport
2026.03.30. 14:17

Felmérte a pályát, majd aranyéremmel távozott a Gánt Trailről

Csupasport
2026.03.29. 16:07

Rekordidő alatt betelt a nevezés a Komárom–Komárno futóversenyre

Csupasport
2026.03.28. 16:40

Népszerű eseményekkel folytatódik a budapesti futószezon

Csupasport
2026.03.27. 12:30

Öt ok, amiért érdemes tavasszal elkezdeni a futást

Csupasport
2026.03.26. 17:37
Ezek is érdekelhetik