A snowboard már csak hobbi Gyarmati Panka életében

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.02.14. 20:00
null
Címkék
A korábbi világkupagyőztes snowboardos Salzburgban él, irodai munkát végez, és szabadidejében táborokat szervez.

Március közepén Ausztriában snowboardtábort tart, mit lehet tudni róla?

Milyen korosztálynak ajánlja a részvételt?

Huszonöt és negyven éves kor között jelentkeznek általában, de voltak már tizenévesek is. Természetesen a snowboard van a középpontban, ám többféle program színesíti a tábor napjait. Szaunázunk, közösen nyújtunk, videóelemzést végzünk, eszünk-iszunk, esténként jókat beszélgetünk és társasjátékozunk.

A videózást külön kiemelném. Csúszás közben készülnek felvételek, amelyeket közösen elemzünk, ebből is tanulhatnak a résztvevők. Mindig jó hangulatban telnek a tábor napjai.

Milyen visszhangja van a korábbi táboroknak?

Sokan visszajárnak, a résztvevők mintegy fele korábban már ott volt valamelyik táborban. Egyébként van szörftáborom is, van olyan, aki mindkét eseményen részt vett. Legutóbb decemberben volt snowboardtábor, abból a társaságból négyen jelentkeztek a márciusira is.

Beszéljünk egy kicsit önről. Négy éve visszavonult, mivel telnek a napjai?

Visszavonulásom után egyből bekerültem az irodába, a snowboard csak a táborok, illetve az oktatás miatt maradt része az életemnek. A magam szórakoztatására nem csúszok már. Élvezem a táborok szervezését, és azt, hogy oktathatom az embereket. Szeptemberben kiköltöztem Salzburgba, azóta kint dolgozom egy online kommunikációs cégnél. Hétfőtől péntekig az irodában ülök, hétvégén pedig szervezés és oktatás a program. A snowboard nekem már teljes mértékben hobbi.

A rendszeres sportolás nem is része az életének?

Az ebédszünetben eljárok futni. Egész nap ülök, sajnos az egy óra mozgás nem sok. Mielőtt kiköltöztem, otthon rendszeresen eljártam crossfitezni, ráadásul mindennap bringával jártam dolgozni. Akkor eléggé aktív életet életem, ahhoz képest most passzív vagyok. Éppen ezért iktattam be az ebédszünetemben a futást. Hétvégente, ha van időm, eljárok kirándulni és a konditerembe. Szeretek sportolni, mindig boldog vagyok, ha tudok időt szakítani a mozgásra.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
4 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
4 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
5 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
6 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
6 órája
Ezek is érdekelhetik