Hét év szünet után ismét megrendezik a Fighter’s Run akadályfutó-versenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.03. 14:39
A szervezők a múlt év vége óta dolgoznak, hogy életre keltsék az egy évtizede elindult sorozatot.

Legutóbb 2015-ben rendezték meg, de most visszatér Magyarország első terepakadály-futóversenye, a Fighter’s Run, amelyet június 11-én és 12-én a siroki Kútvölgyi Szabadidőparkban rendeznek meg. Az első versenyt még 2012-ben rendezték meg Pósteleken, de hét éve szünetelt a viadal. A szervezők tájékoztatása szerint azonban több mint fél éve dolgoznak a tíz évvel ezelőtt indult sorozat életre keltésén.

A pályarajzot meglepetésnek szánják, ugyanakkor annyit lehet tudni, hogy a résztvevőknek 8 és 10 kilométer közötti távot, valamint 20-25 akadályt kell leküzdeniük. Sisak Zsófia versenyigazgató az MTI-nek elárulta, a terep elsősorban könnyen futható szakaszokból áll, közepes szintemelkedéssel, ám kis mennyiségben kimondottan nehezen járható pályarészeket is tartalmaz.

Pósteleken rendezték meg 2012-ben az első Fighter's Run akadályversenyt

Szombaton az egyéni versenyt rendezik meg Alfa- (versenyző szelleműeknek) és Béta- (amatőröknek) futamokkal, délután kerül sor a gyerekek részére kiírt Farkaskölykök-versenyre. Az első nap után buli várja az érdeklődőket. Vasárnap a csapatversenyt bonyolítják le a Budapesttől nagyjából egyórás autóútra lévő helyszínen, ennek különlegessége, hogy a 2-3-4 fős, férfi-, női, illetve vegyes csapatoknak mindvégig együtt kell dolgozniuk, és részben az akadályokat is másféleképpen kell teljesíteniük, mint az egyéni futamokban.

Az eseményre korlátozott számban lehet még regisztrálni, a szervezők körülbelül ezer résztvevőre számítanak.

Fotók: Nemzeti Sport

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik