Még mindig hódítani akar a BMX-királynő

A tokiói olimpia közeledtével cikksorozatot indítottunk, amelyben megismerkedhetünk a hazai és nemzetközi kerékpársport egy-egy kiemelkedő alakjával, aki aranyérem-esélyesként utazik az ötkarikás játékokra. A sorozat első fejezetében a szabad stílusú BMX park megszállott zsenijéről, az ausztrál Logan Martinról írtunk, majd megismerkedhettünk az amerikai Hannah Robertsszel.

A másik olimpiai szakág, a rendkívül látványos BMX cross (terep), amely a 2008-as pekingi játékok óta szerepel a nyári olimpia programján, szintén számos izgalmat tartogat mind a férfiak, mind a nők versenyében. Előbbieknél az amerikai Connor Fields az egyik aranyérem-esélyes – őt nemrég mutattuk be olvasóinknak.

A nőknél a „BMX-királynőként” emlegetett 29 éves kolumbiai Mariana Pajón az aranyérem egyik várományosa – most róla tudhatunk meg többet.

A kétszeres olimpiai és hatszoros felnőttvilágbajnok négyéves korában a szintén BMX-versenyző édesapja és bátyja unszolására ült először BMX-kerékpárra. Ötévesen országos bajnokságot nyert, kilencévesen pedig korosztályos világbajnok lett. Nehéz lenne felsorolni azóta aratott győzelmeit, amelyek közül kiemelkedik két olimpiai elsősége.

„Kisebb koromban a tornateremben töltöttem a legtöbb időt, nem pedig a BMX-kerékpáron – mondja egy interjúban. – Ekkor még az járt a fejemben, hogy tornászként megyek az olimpiára, nem pedig bringásként. Állandóan erről álmodoztam, és ettől büszkének éreztem magam. Egyszerűen ott akartam lenni az olimpián.”

Nagy szerencsére nem a tornaszereket választotta, hanem a kétkerekűt, bár elnézve testalkatát és testmagasságát, lehet, hogy tornászként is megállta volna a helyét. 2007-ben, tizenhat évesen megnyerte az U16-os világbajnokságot az 50 centiméter kerékátmérőjű olimpiai versenyszámban, majd a 2008-as junior-világbajnokságon a cruiser kategóriában akasztottak aranyérmet a nyakába.

Első jelentősebb nemzetközi győzelmét a női elitmezőnyben 2010-ben aratta, amikor első lett a vb-n a crusier kategóriában, egy évvel később újabb felnőtt-világbajnoki címet ünnepelhetett, ezúttal az olimpiai versenyszámban.

Csak kevesen tudják, hogy 17 évesen már ott volt a pekingi nyári ötkarikás játékokon, ugyanis meghívást kapott az olimpiai ifjúsági sporttáborba, amely a következő, londoni olimpiára készítette fel a jövő reménységeit.

„Nagyon büszke vagyok, hogy olyan sportágban képviselhetem hazámat a londoni olimpián, amely nem tartozik a főáramba, és Kolumbiában sem ismerik igazán – mondta, miután kiderült, ő viszi hazája zászlaját a nyitóünnepségen. – Izgatottan várom a ceremóniát, és arra összpontosítok, hogy ez a pillanat mindörökre megmaradjon bennem.”

Mint utóbb kiderült, nemcsak a nyitóünnepség varázslatos hangulata, hanem az olimpiai verseny is örökre beleégett a versenyző lelkébe, aki sérüléséből felgyógyulva szerzett olimpiai bajnoki címet. A negyeddöntő mindhárom futamát magabiztosan nyerte meg, s bár a nyolcas döntőben a neki legkedvezőtlenebb, négyes pozícióból rajtolt, hamar az élre ugrott, és végig ott is maradt.

Pajón 20 évesen olimpiai bajnok lett.

„A döntő előtt tudtam, hogy eljött az én időm. Remekül rajtoltam, és amikor az élre ugrottam, azt mondtam magamnak, nem hibázhatok. A második ugratónál tudtam, senki sem érhet már utol, csupán annyi dolgom maradt, hogy legjobb tudásom szerint tekerjek. Amikor célba értem, nem hittem el, hogy olimpiai bajnok lettem. Először a kolumbiai kerékpáros-szövetség elnöke nyakába ugrottam, és ezt kérdeztem tőle: »Ez most tényleg a valóság?«” – mesélte később.

A londoni olimpia után folytatta lenyűgöző szereplését a kolumbiai hölgy: nyert világkupa-sorozatot, első lett a 2014-es rotterdami elit-vb-n, időfutam-világbajnokságot nyert 2015-ben, majd a 2016-os világbajnokságon megelőzte két nagy riválisát, az ausztrál Caroline Buchanant és az amerikai Alise Postot, ezzel begyűjtötte hatodik felnőtt-világbajnoki címét, hogy aztán a riói olimpián feltegye az i-re a pontot.

„Ennél jobb már nem is történhetett volna velem – nyilatkozta, miután megkaparintotta második olimpiai aranyérmét, megelőzve Alise Postot és a venezuelai Stefany Hernándezt. – Nem is tudom mihez hasonlítani ezt az érzést. Olyan sok kolumbiai jött el szurkolni, hogy az egész verseny alatt otthon éreztem magam. Elképesztően sok energiát adtak nekem.”

Rio óta visszafogottabb formában versenyzett. A 2017-es vb-n épphogy felfért a dobogóra, 2018-ban pedig kihagyta a világbajnokságot. Egy évvel később csupán 8. lett, majd 2020-ban a járvány miatt elmaradt a vb. Az utóbbi években tehát hiányoznak az átütő sikerek pályafutásából, ám ő mindvégig nyugodt és derűlátó maradt.

„Bármi is történik, tudom, sohasem adom fel a BMX-ezést. Életfilozófiámat Eleanor Roosevelttől kölcsönöztem. Azt mondta, a jövő azoké, akik hisznek álmaik lenyűgöző erejében” – válaszolta arra a kérdésre, mit vár magától a tokiói
olimpián.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!