Úttörő találmányok a síelés szerelmeseinek

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.02.19. 15:36
A mentést segítő különleges adóvevő, illetve egy összehajtható síléc is piacra kerül idén, nagyban megkönnyítve a téli sportok szerelmeseinek dolgát.

Örülhetnek a téli sportok szerelmesei, ugyanis idén két olyan termék is piacra kerül, amely nagyban segíti a síelés és a snowboardozás kedvelőit. A kategóriájában mindkettő úttörőnek számít, és elsősorban ezért kapta meg a világ legnagyobb sport- és sportruházati szakkiállítása, az ISPO díját is.


Az első egy mindössze 2.3 centiméter széles és 210 grammos, vagyis kifejezetten könnyű kütyü, amelynek célja, hogy minél gyorsabban meg lehessen találni a lavinabalesetet szenvedett sportolókat.

A kis mérete és a könnyű tölthetősége mellett a különlegessége, hogy ez az első hangnavigációval ellátott lavina adó-vevő, ami a várakozások szerint sokkal gyorsabbá teszi majd a mentést. Hivatalosan csak októbertől lehet megvásárolni, körülbelül 330 euróért, azaz közel százhúszezer forintért. Ugyanakkor figyelembe véve, hogy életmentő eszközről van szó, nem olyan nagy ez az összeg.

A másik díjazott termék egyébként jóval drágább ennél, pedig annál elsősorban a kényelmi funkció került előtérbe. Az 1300 euróba, azaz majdnem félmillió forintba kerülő síléceket könnyű szállíthatóságuk teszi egyedivé.

A szlovén Alpokban évekig fejlesztett sporteszköz egy különleges technológiának köszönhetően összecsukható, amely így elfér egy sporttáska méretű egyedi táskában.

Ennek köszönhetően a repülőn sem kell különleges poggyászként feladni, emellett autóval is könnyen szállítható. Ez egyébként már februártól kapható, így elképzelhető, hogy idén többen is találkoznak a lécüket éppen „kihajtogató” hobbisportolókkal.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik