Az életkörülményeken segít a bringa

Vágólapra másolva!
2020.02.26. 13:43
A Kerékpáros Világszervezet (WBR) afrikai, ázsiai és latin-amerikai gyerekek és szüleik százezreinek adományozott kerékpárokat, hogy megkönnyítse életüket. A félmilliomodik biciklit is átadták.

Megalapítása (2005) óta a Kerékpáros Világszervezet (WBR) több mint húsz országban félmillió bringát adományozott a rászorulóknak – írja a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség honlapja, az uci.org. Az ötszázezredik kerékpárt egy kenyai vidéki kisváros középiskolás tanulója kapta meg – ebben a szállítmányban még további 100 kerékpár talált gazdára.

A jótékonysági szervezet feltett szándéka, hogy a világ minden szegletében népszerűsítse a kerékpározást, a kerékpáros-közlekedést, ezáltal a rendszeres testmozgást is.

„A fejlődő országokban több millióan kénytelenek gyalogolni naponta több mint tíz kilométert, hogy előteremtsék a napi betevőjüket. Gyalogláskor nemcsak a távolsággal, a terhekkel és az útonállókkal, hanem a tűző nappal is meg kell küzdeniük. A nagy távolság miatt sokan csak kínkeservesen jutnak el az iskolába, nem kapnak megfelelő egészségügyi ellátást, és csak nehézségek árán képesek eljuttatni eladásra szánt termékeiket a nagy piacokra” – hirdeti a szervezet honlapja.


Csupasport-magazin: Tizenöt kilométer tömör gyönyör


Dobogó-kő, Prédikálószék, Vadálló-kövek, Rám-szakadék: kollégánk bevállalta a tizenöt kilométert, és megnézte, miért is olyan népszerű ez a túra.
Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.


Az alapítvány erre a célra tervezett strapabíró és igény szerint állítható kerékpárokat juttat el a rászorulóknak. Pontosabban csak az alkatrészeit, hiszen a bringákat helyben kell összeszerelni. Szakemberek bevonásával a helyi tereppel és körülményekkel megbirkózni képes modelleket terveztek, amelyeket nemcsak iskolás gyerekek, hanem helyi vállalkozók és egészségügyi dolgozók is igénybe vesznek az érintett országok elmaradott régióiban.

Az alapítvány minden részletre ügyel, megállapodást kötnek a programban részt vevő gyerekekkel és szüleikkel, hogy az adományt kizárólag az iskolába jutásra használják. Ha a gyerekek sikeresen elvégzik az általános vagy a középiskolát, végleg megtarthatják a kétkerekűt.

A WBR 2300 kerékpárszerelőt látott el megfelelő tudással, így a helyiek bátran fordulhatnak hozzájuk, ha javításra vagy általános szervizelésre van szükségük. Ezzel a szervezet hosszú távon is biztosítja a program fenntarthatóságát. Az alapítvány tájékoztatása szerint – 134 000 magánszemély segítségének köszönhetően – az eddig szétosztott félmillió kerékpár két és fél millió ember életét változtatta meg világszerte.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik