TALÁLATOK A(Z) NS-publicisztika CÍMKÉRE

ALAPVONAL. Egyfajta kasztrendszer alakult ki, amelynek csúcsán a Haaland, Ödegaard, Sörloth trió áll. A szállodák folyosóin megduplázták a biztonsági szolgálatot, senkit nem engednek a sztárok közelébe. Bizonyos mértékig érthetően. Azon már lehetne vitatkozni, mennyire indokolt, hogy a Manchester City saját fizioterapeutáját küldi Haaland válogatott fellépéseinek helyszíneire.

ALAPVONAL. Először lesz három magyar csapat csoportkörös ebben a sorozatban, és azért ennél a bravúrnál is több köti össze őket. Méghozzá a Veszprém, illetve korábbról a VÁÉV-Bramac és a még ki tudja, milyen nevű formációk. Éles József volt ugye arrafelé »a« sztár, Pásztor Istvánnal, a Fradi vezetőedzőjével 1993 és 2003 között csapattársak voltak, Bene Tamás, a fürediek ügyvezetője pedig 1992 és 1994 között játszott ott.

ALAPVONAL. Az érzelmes taps, ami az olaszok elleni mérkőzés 75. percében a Puskás Arénában és a televíziók előtt ülők mindegyikéből kitört és lekísérte Szalai Ádámot a pályáról, nem pusztán a középcsatár futballteljesítményének és pályafutásának szólt. Ennél sokkal többet jelentett, annyival többet, hogy azt talán még fel sem tudjuk mérni.

ALAPVONAL. A hazai pálya poklában még akkor is csodás lett volna az olaszok elleni futball, ha tíz magyar mezőnyjátékos áll bent a tizenhatoson belül és küzdi ki vérrel, verítékkel, fogcsikorgatással a nulla nullát.

ALAPVONAL. Hat éve sokkal zűrösebbnek tetszett a generációváltás, most meg azt látjuk, hogy a legmagasabban rangsorolt futballistáinknak még csak most következhetnek a legjobb éveik. De az is igaz, hogy a magyar válogatottat innentől senki sem intézi el előre egy kézlegyintéssel, mert benne van a pakliban, hogy pórul jár.

ALAPVONAL. Az is a futball titkai közé tartozik, hogy az utolsó benyomás, élmény mindig nagyon meghatározó. Képzeljük el, ha e két meccset fordított sorrendben játsszuk le, ugyanezzel az eredménnyel. Akkor az eget veri most a mámorunk, és Szalai Ádám győzelmet jelentő csodagólja még inkább Isten akaratának tetszene, noha szerintem így is az.

ALAPVONAL. Federert valahogy mindenki szerette. Hiszen ennyi siker mellett mindvégig megmaradt alázatosnak, játékostársnak, embernek, akinek sohasem volt balhéja (és feladott meccse sem, pedig 1500-szor lépett pályára!), akinek a tizenikszedik GS-trófea átvétele után is bármikor el tudott csuklani a hangja.

ALAPVONAL. Mindez hungarikumhoz méltó szereplés, a dicső múltra emlékeztet, ami önmagában is megsüvegelendő. Az eredményeken túlra tekintve meg aztán különösen, hiszen, úgymond, nincs béke az olajfák alatt, a háttér finoman szólva is ingatag – és nem a versenyzők billentgetik az alapokat.

ALAPVONAL. A teljesítménysportban persze előbb-utóbb az eredmény kerül előtérbe, de ez így is van jól, mint ahogy az is, hogy egyelőre jár a már-már életszerűtlenül józan szurkolói türelem egy valóban sokra érdemes csapatnak. A folyamatos sikerközeliséghez szokott nagy futballhatalmak esetében persze korántsem ennyire megengedő a közeg.

ALAPVONAL. A 2014–2015 óta tartó magyar válogatott korszak jelképe nálam egyértelműen Szalai Ádám. Az ő franciaországi gólját tudom szimbólumként megjelölni, hogy visszakaptam a hitemet, és az ő vezetésével jutott el odáig a csapat, hogy újra magasabb polcra helyezte a közvélemény.

ALAPVONAL. A legjobban talán egy hetven fölötti bácsi fogalmazta meg, a szurkolók érzéseit: »Én már sok mindent megéltem, sok nagy klasszist megcsodálhattam a magyar labdarúgásban, de sosem gondoltam volna, hogy még egyszer az életemben azt fogom látni, hogy a németeket és az angolokat is legyőzzük. Ez a csapat példakép lehet a fiatalok számára…«

ALAPVONAL. Meg sem merem említeni, mi lett volna, ha mindezeknek az egyszázad része Magyarországon történik… El tudják képzelni a tavalyi budapesti Eb- és idei Nemzetek Ligája-mérkőzések feszültségmentes örömünnepe ismeretében, hogy a Stefánián helyi hordák egzecírozzák a vendégszurkolókat?

ALAPVONAL. Az egyik konklúzió az volt, hogy érdemes visszatalálni a természetes, ha úgy tetszik, 19. századi életmódhoz, amely még nem a teljesítményt helyezte a biológiai harmónia elé. A sportban is így volt, gondoljanak csak akkori sportemberekre, akik nem csupán egy sportágban tűntek ki.

ALAPVONAL. Az Aranycsapat mesterhármasa óta semmi. Illetve már háromból kettő. Ha pedig a harmadik sorozat is éppen most szakadna meg, tovább gazdagodna a futball misztériuma. Bár döntetlennel is elsők maradunk, három sportági világhatalom előtt. Hogy ettől mi is mindjárt azzá emelkednénk? Nem. Még nem. És ebben kéretik nem keresni a rációt. Mint Szalai sarkazásában sem.

ALAPVONAL. A több klubot magában foglaló modell sikeres lehet, de mint minden máshoz ebben az üzletágban, ehhez is türelem, alázat és a kormánykeréknél igazán okos emberek csoportja kell.

ALAPVONAL. Lénye, személye a csendes, mély szeretetet sugározza inkább, ezt hívja elő, s a sportban nemcsak a siker alkalmát leső lelket erre szólítja föl! A Federer-jelenség a Csik Ferenc, Papp László, Balczó András, Egerszegi Krisztina és az 1956 utáni, »szeretet emberévé« tisztuló Puskás Ferenc példájához hasonlatos.

ALAPVONAL. Aki mindebből csak a versenyzői becsvágyra következtet, az a helyzet alapos továbbgondolására szorul. Szívesen segítek neki. Szekeres Pál ép sportmúltja, beágyazottsága, annak szolgálatba állítása olyan változtatásokra is képes volt, amelyek révén Magyarország ma a parasportban is felzárkózott a világ élvonalához.

ALAPVONAL. Olyan időszakban, amikor az emberiség egyszerre ilyen sok egzisztenciális válsággal néz szembe, a béke és a szolidaritás missziója fontosabb, mint valaha. Az olimpia nem akadályozhatja meg a háborúkat és konfliktusokat. Nem tudja kezelni világunk összes politikai és társadalmi kihívását. De példát mutathat egy olyan világban, amelyben mindenki ugyanazokat a szabályokat és egymást tartja tiszteletben.

ALAPVONAL. A mérkőzést Szepesi György közvetítette a rádióhallgatóknak, s a lefújás után felvetette, hogy akkor lesz igazán esélyünk a kupákban, de főképp a BEK-ben, ha egy vagy legfeljebb két csapatba tömörítik az ország legjobb futballistáit.

ALAPVONAL.Fogyatékosnak lenni nem azt jelenti: vesztesnek lenni. Talán most van itt az ideje, talán megengedik nekem, hogy elmondjam, hogy miért ezt a jelmondatot választottam hét évvel ezelőtt a magyar fogyatékossport szlogenjének.