Bacsa Péter: A legtöbb kezdeményezésnek én állok az élére

Vágólapra másolva!
2024.11.01. 14:54
Bacsa Péter értékelte a nem olimpiai súlycsoportok számára kiírt tiranai világbajnokságon nyújtott magyarok teljesítményét (Fotó: Török Attila)
Bacsa Péter, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) elnökségi tagja elmondta, hogy a sportág a globális sportindex szerint a tokiói után a párizsi olimpián is bekerült az első tízbe. A szakember beszélt a nem olimpiai súlycsoportok számára kiírt tiranai világbajnokságon nyújtott magyar szereplésről is.

Bacsa Pétert a vb előtt a második legtöbb, hetven szavazattal ismét beválasztották az UWW elnökségébe. Az MTI-nek elárulta: a voksok mellett szóban is többször elismerték a munkáját.

„A legtöbb kezdeményezésnek én állok az élére. Többek között kezdeményeztem a honosítások szigorítását. Jelenleg az olimpia után a szabályok finomhangolásán, illetve a kvalifikációs rendszer drasztikus változtatásán is dolgozunk a 2028-as olimpiára” – nyilatkozott a sportvezető, hozzátéve, hogy utóbbiról részleteket még nem árulhat el.

A vb-t megelőző kongresszuson elhangzott, hogy a sportág jó irányba halad, mivel a globális sportindex szerint a tokiói után a párizsi játékokon is bekerült az első 10-be – ezt egy 43 pontos objektív felmérés alapján határozták meg.

Bacsa Péter, a hazai szövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke kitért a magyarok albániai vb-szereplésére is: Szilvássy Erik a kötöttfogásúak 82 kilogrammos súlycsoportjában ezüstérmet, míg Galambos Ramóna 55 kilóban ötödik helyet szerzett.

„Mindenképpen pozitívan értékelhetjük ezt a szereplést, mivel egy teljes világbajnokságon is egy-két érem és helyezés a reális elvárás, Tiranában pedig 30 helyett mindössze 12 súlycsoportban rendeztek versenyeket” – mondta Bacsa Péter, aki azt is kiemelte, hogy az Európa-bajnok Fritsch Róbert súlycsoportváltás miatt, az Eb-ezüstérmes Váncza István pedig sérülés miatt nem tudott elindulni 72 kilóban. Hozzátette: nagyon erős mezőny gyűlt össze a vb-n, ez részben annak is köszönhető, hogy az olimpiai súlycsoportokban most már mindössze 16 versenyző szerezhet kvótát, így sokan, akár világklasszisok is lemaradnak az ötkarikás játékokról és ők a nem olimpiai súlycsoportokban próbálkozhatnak. Ezenfelül az orosz és fehérorosz versenyzők nem vehettek részt a játékokon, ezért ők is a legjobbjaikkal érkeztek Albániába. A verseny előtti újrasorsolásról elmondta, hogy egy informatikai figyelmetlenség miatt következett be, viszont így is a súlycsoportok legjobbjai állhattak fel a dobogó tetejére. 

A sportvezető azt is elmondta, hogy az MBSZ elnöksége jövő pénteken jelöli ki a szövetségi kapitányokat a következő négyéves ciklusra.

 

Legfrissebb hírek

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58

Vitek Dárius, Végh Richárd és Bognár Erika lett az év birkózója

Birkózás
2025.12.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik