„Minden játékosomnak topformában kell futballoznia”

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2009.09.28. 19:24
null
"Most is akkor leszek elégedett, ha a magyar szurkolók a találkozó után boldogan mennek haza a stadionból" – mondta Herczeg András (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
Akárcsak két hete a Liverpool elleni nyitányt megelőzően, úgy hétfőn a keddi Olympique Lyonnal szembeni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt is visszafogottan nyilatkozott Herczeg András, a Debrecen labdarúgócsapatának klubmenedzsere.

 

"Ahogyan a Liverpool ellen is, most is akkor leszek elégedett, ha a magyar szurkolók a találkozó után boldogan mennek haza a stadionból - nyilatkozta a szakember a csapat sajtótájékoztatóján. - Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy hazai pályán is bemutatkozhatunk a Bajnokok Ligájában, csodálatos érzés, hogy ennek részesei lehetünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Lyon az európai élmezőnybe tartozik."

„Próbáltunk tisztességgel, becsülettel felkészülni a találkozóra, hasonló teljesítményt szeretnék látni, mint a Liverpool elleni első BL-mérkőzésünkön" – tette hozzá.

Herczeg kiemelte: egy német magazin összeállítása szerint a DVSC-TEVA játékosainak összértéke jelenleg 8 millió euró körül van, míg a Lyonnál ez a szám 206 millió, így a statisztikák szerint sem a magyar bajnok a találkozó esélyese.

A DVSC-nek több sérültje is van, de ez úgy tűnik, nem zavarja Herczeg Andrást: "Sajnos vannak hiányzóink, de azért néha szeretnénk mi is dominálni majd. A jó eredményhez minden játékosomnak topformában kell futballoznia holnap."

A hazaiaknál Mészáros Norbert szinte biztosan nem léphet pályára, azonban Rudolf Gergelyre, Bodnár Lászlóra és Szakály Péterre valószínűleg már számíthat Herczeg András a 20.45 órakor kezdődő találkozón a Puskás Ferenc Stadionban.

A Debrecen várhatóan a Vukasin Polekszics - Bodnár László, Szűcs István, Komlósi Ádám, Leandro - Luís Ramos - Czvitkovics Péter, Varga József, Kiss Zoltán, Szakály Péter - Adamo Coulibaly tizeneggyel veszi fel a harcot a mérkőzésen.

 

Legfrissebb hírek

Kihirdették a magyar kereteket az evezős Európa-bajnokságokra

Egyéb egyéni
13 perce

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmeit Papp Bertalan

Birkózás
44 perce

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
46 perce

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Postecoglou: Miért csak a gyenge formában lévő csapatok jutottak a döntőbe?

Európa-liga
1 órája

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
1 órája

Vámos Petra lett április legjobb kézilabdázója Metzben

Kézilabda
1 órája

Nincs meglepetés a magyar nyílt vízi Eb-keretben

Úszás
2 órája
Ezek is érdekelhetik