Kabát és Laczkó sem játszhat szerdán Újpesten

Vágólapra másolva!
2010.07.26. 19:07
null
Kabát Péter betegség miatt nem játszhat szerdán (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
A Debrecen labdarúgócsapata Kabát Péter és Laczkó Zsolt nélkül utazik el a Basel elleni Bajnokok Ligája-selejtező első mérkőzésére, amelyre szerdán kerül sor az újpesti Szusza Ferenc Stadionban.

Laczkó Zsolt hosszabb sérülése után szombaton csatlakozott a csapathoz, de még nincs olyan állapotban, hogy szerdán pályára tudjon lépni, Kabát Péter pedig megbetegedett – olvasható a DVSC honlapján. A kisebb sérüléssel bajlódó Czvitkovics Péter a Levadia elleni meccset követően a múlt héten külön edzett társaitól, de van esély a játékára.

A Loki két új igazolása, Dajan Simac és Farkas Balázs tétmérkőzésen még nem lépett pályára új csapatában, ám az utazó keretbe bekerült, így elképzelhető, hogy a Basel ellen esik át a tűzkeresztségen.

„A Baselt nem kell bemutatni, mindenki tudja, hogy nagyon erős csapat – nyilatkozta Zoran Szpisljak a DVSC szerdai ellenfeléről. – Herczeg András és Bücs Zsolt személyen nézte meg ellenfelünk Sionban lejátszott bajnokiját, majd hétfőn reggel a csapattal együtt DVD-n is kielemeztük a svájciak játékát. A Baselnek nagyon erős a kerete, biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de igyekszünk minél jobban felkészülni a két találkozóra."

A Debrecen július 28-án este 20 órától játszik a svájci Basel ellen a Szusza Ferenc Stadionban.

A DVSC BASEL ELLENI KERETE 
KAPUSOK: Mindiguas Malinauskas, Verpecz István
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Bernáth Csaba, Nagy Zoltán, Komlósi Ádám, Dajan Simac, Mirszad Mijadinoszki, Fodor Marcell, Kiss Zoltán, Luis Ramos, Varga József, Dombi Tibor, Kulcsár Tamás, Czvitkovics Péter, Szakály Péter, Rezes László, Yannick Mbengono, Adamo Coulibaly, Farkas Balázs

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
8 perce

Sebők Balázs: Motivált vagyok, legutóbb 25 éves koromban éreztem ilyet

Jégkorong
14 perce

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
30 perce

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
37 perce

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
1 órája

Négy konzul segíti a magyar szurkolókat a Maribor–Paks Kl-selejtezőn

Európa-konferencialiga
1 órája

Tóth Anna: Lehet nagyobbat álmodni, de sok munka kell hozzá

Atlétika
1 órája

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik