Gilardinóval is számolnia kell a Debrecennek

Vágólapra másolva!
2009.10.05. 15:54
null
<p>A  debreceniek minden bizonnyal szívesen lemondtak volna a gólerős, agresszív támadó, Gilardino játékáról (Fotó: Action Images)</p>
Címkék
Módosította az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Fiorentina támadójának, Alberto Gilardiónak az eredetileg két Bajnokok Ligája-meccsre szóló eltiltását, így a támadó pályára léphet a soron következő csoportmérkőzésen, ami esetében a budapesti vendégszereplés lesz.

Gilardino a firenzeiek első csoporttalálkozóján, Lyonban lekönyökölte Jeremy Toulalant, amiért a 45. percben a kiállítás sorsára jutott.

Büntetése első nekifutásra két mérkőzésre szólt, ám a Fiorentina fellebbezett, és a teljes büntetés eltörlését kérte, miután igencsak véleményezték játékosuk esetében a szándékosságot.

A csatár büntetését végül megfelezték.

A válogatottban is foglalkoztatott támadó kihagyta a Liverpool ellen 2–0-ra megnyert mérkőzést – kulcsemberük hiányát nem nagyon érezték meg a lilák –, de Gilardino október 20-án, a Puskás Ferenc Stadionban már ott lehet a Debrecen ellen pályára lépő együttesben.

Esetében Cesare Prandelli vezetőedző minden bizonnyal változtat majd a „győztes csapaton ne változtass" örök érvényű futballszabályon.

Legfrissebb hírek

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
4 perce

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
14 perce

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
17 perce

Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
24 perce

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
1 órája

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
1 órája

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
1 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik