BL, C-csoport: 12 meccs után szakadt meg az Union vereségsorozata

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 20:54
null
Nagy csatában szerzett pontot Urs Fischer legénysége (Fotó: Getty Images)
Az Union Berlin 1–1-es döntetlent játszott a Napoli vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának kora esti mérkőzésén.

 

Komoly nápolyi dominanciát hozott az első félidő, s már az ötödik percben felhördült a Maradona Stadion közönsége, de Rrahmani fejese nem találta el a kaput. Tizenkét perccel később újabb olasz lehetőséget jegyezhettünk föl, Zielinski lövését azonban Rönnow bravúrral védte.

Az idő múlásával nőtt a nyomás a berlini kapun, a 24. percben már a kapus sem tudott segíteni, de Natan fejesénél a kapufa megmentette az Uniont a góltól. Hat perccel később már gólt ünnepeltek a hazaiak, de nem sokáig: Anguissa hiába fejelt közelről a kapuba, a labdát elé bólintó Di Lorenzo Roussillon hátára mászva adta a gólpasszt, így némi VAR-vizsgálat után érvénytelenítette a találatot a játékvezető. Kilenc perccel később megszületett a meccs első érvényes gólja: Mário Rui beadásába Juranovic belelépett, a labda viszont így lett jó a berobbanó Matteo Politanónak, aki a hálóba sodorta azt. 1–0

A szünet előtt – noha addig semmi sem utalt erre – egyenlíthettek volna a németek, de Juranovic ravaszul elvégzett szabadrúgása kifelé pattant a jobb oldali kapufáról.

A második félidő elején megduplázhatta volna előnyét a hazai együttes, ám két nagy helyzetet is elpuskázott. Előbb Politano durrantott jó helyről a kapu fölé, majd Kvarachelia bolondította meg a védelmet, de hiába adott remek labdát Raspadorinak, az olasz válogatott támadó lövését blokkolták a németek.

A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: az 52. percben Roussillon vágta előre a labdát, amellyelDavid Datro Fofana indult meg a kapu felé. A nyáron a Chelsea-től kölcsönvett elefántcsontparti csatár passzából Becker lőtt kapura, Meret oldalra ütötte a labdát, amely pechjére pont Fofana elé pattant, aki bepofozta. 1–1

A kapott gól nyomán ismét sietős lett az olaszok dolga, viszont a fellelkesülő német védelem állta a sarat, vagy ha lövőhelyzetbe került egy-egy nápolyi játékos, nem célzott eléggé pontosan – Rrahmani és Simeone is eldönthette volna a találkozót, de mindkét esetben elkerülte a kaput a labda. A ráadás hatodik percében Kvarachelia jutott meccslabdához, de lövését Rönnow óriási bravúrral fogta – az Union zsinórban 12 vesztes tétmeccs után volt képes javítani. Igaz, győzni most sem sikerült neki – arra legutóbb augusztus végén volt képes.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
C-CSOPORT
Napoli (olasz)–Union Berlin (német) 1–1 (Politano 39., ill. Fofana 52.)
KÉSŐBB
21.00: Real Madrid (spanyol)–Braga (portugál) (Tv: Sport1)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 3 3 6–3 +3 9
2. Napoli 4 2 1 1 6–5 +1 7
3. Braga 3 1 2 5–6 –1 3
4. Union Berlin 4 1 3 3–6 –3 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik