Az Inter kétgólos előnnyel utazhat Barcelonába

Vágólapra másolva!
2010.04.20. 20:46
null
AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Címkék
Az Internazionale hazai pályán 3–1-re nyert a Barcelona ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A vezetést először a Barcelona szerezte meg Pedro révén, ám Wesley Sneijder még az első félidőben egyenlített, a szünet után pedig Maicon és a két gólpasszt adó Diego Milito is betalált.

A mérkőzést felvezető, a két csapatot taktikai téren bemutató cikkünket ide kattintva olvashatja.

PUYOL ÉS SZTANKOVICS NEM JÁTSZHAT A VISSZAVÁGÓN

A barcelonai visszavágót mindkét csapatból egy-egy játékosnak kell kihagynia sárga lapok miatt. A hazaiaknál Carles Puyol, az Interből pedig Dejan Sztankovics nem játszhat majd eltiltás miatt.

Azt nem lehet mondani, hogy visszafogottan kezdtek a csapatok, az első kilenc perc azonban nagyobb helyzet nélkül telt el.

A tizedik minutumban aztán óriási lehetőség adódhatott volna Diego Milito előtt, ám a ziccerben kitörni készülő argentin csatárt les miatt megállította a játékvezető. Nem biztos, hogy igaza volt…

Talán még ki sem bosszankodták magukat emiatt a hazai szurkolók, amikor csapatuk hátrányba került. Maxwell futott le nagyszerűen az alapvonalig a bal oldalon – nagy ellenállásba mindenesetre nem ütközött –, remekül gurított vissza, a középen érkező Pedro pedig laposan a kapuba lőtt. 0–1

Az Inter viszonylag hamar válaszolhatott volna, ám Diego Milito a második nagy helyzetét sem tudta kihasználni, centikkel a bal alsó sarok mellé lőtt. Gólt tehát nem tudott szerezni a dél-amerikai támadó, előkészítésben viszont már sikeresebb volt. A tizenhatos közepén legalább három Barca-védővel a háta mögött kitette a labdát a bal oldalon üresen helyezkedő Sneijderhez, aki jobbal bevette Víctor Valdés kapuját, a vendégek kapusa lábbal csak beleérni tudott a labdába. 1–1

Jól látszott, hogy José Mourinho teljes mértékben felkészítette övéit a Barcelona játékára. Lionel Messinek egy-két megindulástól eltekintve nem akadt emlékezetes megmozdulása, Zlatan Ibrahimovic pedig még annyi veszélyt sem jelentett, mint aranylabdás társa. Pedro góljának köszönhetően azonban így is elégedetten vonulhattak a vendégek a szünetre, hiszen idegenben is betaláltak, ami még nagyon sokat számíthat.

A fordulás után erősen kezdett az Inter, amely a 48. percben Maicon góljával átvette a vezetést. Ismét Diego Milito jegyezte a gólpasszt, a jobb oldalon tört be a vendégek tizenhatosára, Maicon elé tálalt, aki a labdaátvétel után Valdés mellett a hosszú alsóba pöckölt. 2–1

A gól felébresztette a vendégeket, előbb Messi, majd Busquets veszélyeztetett, utóbbi üresen fejelhetett, ám Júlio César bravúrral hárított.

Az Inter azonban továbbra is remekül szűrte meg a Barcelona támadásait, nemegyszer már a vendégek térfelén. Egy ilyen eset után szereztek labdát a milánóiak, Eto'o beadását Sneijder fejelte keresztbe, a leshatáron (vagy azon túl) helyezkedő Diego Milito pedig közelről az üres kapuba stukkolt. 3–1

Idegenben lőtt gól ide, idegenben lőtt gól oda, a Barcelona bizony kellemetlen helyzetbe került, Guardiola erre Ibrahimovic le-, Abidal becserélésével reagált. José Mourinhónak egy kényszerű cserét is végre kellett hajtania, hiszen a Messivel ütköző Maicon olyan állapotba került, mint egy kiütött bokszoló.

Az Inter-szurkolók még két spanyolországi túrát terveznek a tavaszra (Fotók: Action Images)
Az Inter-szurkolók még két spanyolországi túrát terveznek a tavaszra (Fotók: Action Images)

A második Inter-gól szerzőjének kiesésével sem bomlott meg a fekete-kékek egysége, a helyére beálló Cristian Chivu hamar felvette a ritmust, amire szükség is volt, mert a Barca egyre nagyobb mezőnyfölénybe került. A hazaiak azonban jól állták a sarat, a védelmüket szinte lehetetlen volt átjátszani, Messi szabadrúgásánál pedig Júlio César védett szépen.

Szűk tíz perccel a vége előtt aztán valószínűleg megdermedt az Inter-drukkerek ereiben a vér, ugyanis Sneijder furcsa körülmények között szerelte hátulról Dani Alvest, ám a portugál játékvezető nem ítélt tizenegyest, viszont sárga lapot adott a brazil jobbhátvédnek.

A hajrában Gerard Piqué már centert játszott, ám hiába tett fel a katalán gárda szinte mindent egy lapra, nem sikerült csökkentenie a hátrányán, így az Inter kétgólos előnnyel utazhat a Camp Nouba.

INTERNAZIONALE-BARCELONA 3-1
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
3 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
24 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
28 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
50 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik