BL: Nem volt igazi csatár a Celticben; az FTC okosan játszott – sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2020.08.27. 08:50
null
Neil Lennon foghatta a fejét a Ferencváros elleni mérkőzés után (Fotó: Getty Images)
Mint megírtuk, a Ferencváros 2–1-re győzött a Celtic otthonában a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. Nézzük, mit írtak a skót lapok a mérkőzés másnapján. 

 

Az angol Sky Sports szakértője, Andy Walker Neil Lennont okolta a Celtic vereségéért, ugyanis az északír menedzser valódi csatár nélkül próbálta megnyerni a meccset.

„Lennon kockáztatott a Celtic összeállításával. Az egyértelműen különbséget jelentő támadó, Odsonne Édouard sérült volt, a menedzser négy középpályással rohamozott. Nem volt a kezdőben igazi csatár, hiába ült a kispadon Ajeti, Ismaila Soro és Patryk Klimala” – írja Andy Walker.

„Óriási győzelem ez a Ferencvárosnak, hiszen össze sem lehet hasonlítani anyagi helyzetét a Celticével. Óriási csalódás ez a skót együttesnek és szurkolóinak. Most azért kell az Európa-ligában folytatniuk, mert Lennon nem tett a kezdőbe egy valódi támadót. A Ferencváros ezt okosan kihasználta, a korai gól után remekül védekezett mélyen a saját térfelén” – folytatta Walker.

Akárcsak a Sky Sports, a BBC szerint is a kezdőcsatár hiánya volt a legfőbb ok, ami miatt kikapott a skót bajnok.

„A Celtic játéka túlságosan is függ Édouardtól, s most ráfizetett a hiányára. Klimala vagy Ajeti helyett Lennon Christie-t játszatta, aki ugyan betalált, de így is túl sok helyzet maradt kihasználatlanul”

A Daily Record úgy fogalmazott, hogy „újabb év, újabb csalódás a BL-csoportkörbe vezető úton.” A skót lap kiemelte, a Celtic hiába nyeri meg évről évre a skót bajnokságot, a Bajnokok Ligája szereplés legalább annyira fontos a szurkolóknak. A skótok nem csak a helyzetkihasználásra és a csatárok hiányára fogták a vereséget, szerintük „a Celtic védekezése kriminális volt az FTC góljai előtt.”

Ezzel a The Scotsman is egyetértett: „A Celtic azért vesztett, mert a védekezése nagyon gyenge volt, s a skót bajnok most már a Celtic Parkban is verhetővé vált, legyen az tele vagy üres. Az elmúlt tizenkét hónapban a CFR Cluj, a Köbenhavn és a Ferencváros is kiütötte a Celticet, amely kilenc gólt kapott hazai pályán e három csapattól. Ez egyértelműen a csapat rendszerének a hibáit emeli ki.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
CELTIC (skót)–FERENCVÁROS 1–2 (0–1)
Glasgow, Celtic Park, zárt kapuk mögött. Vezette: Lindhout (holland)
CELTIC: Barkasz – Elhamed (J. Frimpong, 78.), Jullien, Ajer, G. Taylor – S. Brown, C. McGregor – Forrest (Ajeti, 78.), Christie, M. Elyounoussi – Ntcham. Vezetőedző: Neil Lennon
FTC: Dibusz – Botka, Kovacevic, Blazic, Civic – Sigér D., Haratin, Somália – Nguen (Skvarka, 80.), Isael (Boli, 71.), Uzuni (Dvali, 86.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Christie (53.), ill. Sigér D. (7.), Nguen (75.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
4 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
5 órája

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
22 órája

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik