FIFA: Conte a BL-ben sem ülhet le a kispadra!

MTI MTIMTI MTI
2012.09.14. 16:13
null
Antonio Contét nem csak az olasz szövetség tiltotta el (Fotó: Action Images)
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) minden nemzetközi és barátságos mérkőzésre is kiterjesztette Antonio Conténak, a Juventus vezetőedzőjének tíz hónapos eltiltását, így a szakember szerdán a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen sem irányíthatja a csapatát.

Az olasz szövetség azért büntette meg a 43 éves trénert, mert a vád szerint 2011 májusában, még a Siena trénereként tudott a Novara és az AlbinoLeffe elleni két másodosztályú mérkőzés eredményének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, és ezzel szabályszegést követett el.

Conte irányításával az előző idényben veretlenül lett bajnok a Juventus, amelynek két játékosa, Leonardo Bonucci és Simone Pepe is gyanúba keveredett. Korábban Bonucci a Bari, míg Pepe az Udinese futballistájaként játszott a két csapat 3–3-as döntetlennel végződő találkozóján, és felvetődött a gyanú, hogy befolyásolták a végeredményt, de őket végül felmentették.

Contét ebben a szezonban Massimo Carrera technikai igazgató helyettesíti a Juventus kispadján.
Legfrissebb hírek

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
12 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
36 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
9 órája