A Chelsea és kihívói: 21 csapat már a BL-főtáblán

2012.05.22. 10:17
null
A Chelsea a BL 2012-es győztese – hamarosan elkezdődnek a küzdelmek a 2013-as trófeáért (fotó: Action Images)
Címkék
A végükhöz közelednek az európai labdarúgó-bajnokságok küzdelmei: miközben a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea még ünnepli szombati sikerét, addig a kisebb pontvadászatok győztesei már a július elején elkezdődő selejtezőkre készülnek. A 2012–2013-as szezonban az elitligában a kezdetektől fogva összesen 76 klub méretheti meg magát, hogy a legjobb csapatkapitánya végül 2013. május 25-én a magasba emelhesse a trófeát. A mezőny szinte már hiánytalan, így összegyűjtöttük, mely csapatok melyik fázisban kapcsolódhatnak be a sorozat küzdelmeibe.

A FŐTÁBLA

A Bajnokok Ligája lebonyolítási rendje nem különbözik a most véget érő sorozatétól. Összesen 22 csapat helye biztos a csoportkörben, hozzájuk csatlakozik további tíz együttes a selejtezőből, majd az oda-vissza vágós csoportkör után egyenes kieséses rendszer következik.

A Bayern München szurkolói mellett leginkább a Tottenham Hotspur drukkerei bosszankodhatnak a Chelsea sikerén, hiszen a Spurs így csak az Európa-ligában indulhat, míg címvédőként a „kékek” indulása biztos a BL-ben. Ez egyben azt is jelenti, hogy az angol csapatok egyikének sem kell selejteznie, négy helyük biztos a főtáblán. A spanyolok és németek három-három, az olaszok, a franciák és a portugálok két-két együttes révén már biztosan több képviselővel vesznek részt a 2012–2013-as főtábla küzdelmeiben.

A 22 főtáblásból 21 kiléte már biztos: az egyetlen kérdőjel a dán aranyérmes kiléte, a bajnokságból még egy forduló hátravan. Ha a Nordsjaelland megőrzi előnyét a Köbenhavn előtt, akkor főtáblás, a koppenhágai csapat pedig a 3. selejtezőkörben indul. Ha a Köbenhavn előz, fordítva.

A SELEJTEZŐ

Az 1. selejtezőkörből három csapat jut tovább, így a 2. selejtezőkör előtt 34 bajnokcsapatot sorsolnak össze (már csak bolgár és a montenegrói bajnok kiléte kérdéses, jelenlegi állás szerint a CSZKA Szófia és a Buducsnoszt Podgorica révbe érése valószínűsíthető). Ezek között a koefficiense alapján a magyar bajnok DVSC-Teva biztosan kiemelt lesz.

A párharcokból 17 együttes jut tovább, amelyhez a harmadik körben csatlakozik a belga Anderlecht (amely a Chelsea sikere következtében nem lett főtáblás), a romániai CFR és a skót Celtic. Ez a 20 csapat gyakorlatilag a következő két körben eldönti, hogy melyik öt vigye el a még kiadó főtáblás helyek felét.

A harmadik selejtezőkörben külön ágon bekapcsolódik a küzdelmekbe nyolc olyan klub is, amely második lett hazája bajnokságában (kivétel a Motherwell, amely a Rangers „kvótáját” viszi el, miután a glasgow-iak nem kaptak UEFA-licencet). A fordulóból továbbjutó négy együttes csatlakozik további hat kiemelthez, és a playoffkörben erről az ágról is öt csapat jut a főtáblára.

BAJNOKOK LIGÁJA
A 2012–2013-AS SZEZONBAN INDULÓ CSAPATOK
CSOPORTKÖR (22 csapat): Chelsea (angol, címvédő), Manchester City (angol, bajnoki helyezés: 1.), Manchester United (angol, 2.), Arsenal (angol, 3.), Real Madrid (spanyol, 1.), Barcelona (spanyol, 2.), Valencia (spanyol, 3.), Borussia Dortmund (német, 1.), Bayern München (német, 2.), Schalke 04 (német, 3.), Juventus (olasz, 1.), Milan (olasz, 2.), Montpellier (francia, 1.), Paris SG (francia, 2.), Porto (portugál, 1.), Benfica (portugál, 2.), Zenit (orosz, 1.), Sahtar Doneck (ukrán, 1.), Ajax (holland, 1.), Galatasaray (török, 1.), Olympiakosz (görög, 1.), Nordsjaelland (dán, 1.)
PLAYOFFKÖR (mind nem bajnoki ág, 6 csapat): Málaga (spanyol, 4.), Borussia Mönchengladbach (német, 4.), Udinese (olasz, 3.), Lille (francia, 3.), Braga (portugál, 3.), Szpartak Moszkva (orosz, 2.)
3. SELEJTEZŐKÖR. Bajnoki ág (3 csapat): Anderlecht (belga, 1.), CFR (román, 1.), Celtic (skót, 1.). Nem bajnoki ág (8 csapat): Dinamo Kijev (ukrán, 2.), Feyenoord (holland, 2.), Fenerbahce (török, 2.), Panathinaikosz (görög, 2.), Köbenhavn (dán, 2.), FC Bruges (belga, 2.), Vaslui (román, 2.), Motherwell (skót, 3.)
2. SELEJTEZŐKÖR (mind bajnoki ág, 31 csapat): Basel (svájci, 1.), Ironi Kirjat Smona (izraeli, 1.), Slovan Liberec (cseh, 1.), Red Bull Salzburg (osztrák, 1.), AEL Limasszol (ciprusi, 1.), Ludogorec (bolgár, 1.), Dinamo Zagreb (horvát, 1.), BATE Boriszov ( fehérorosz, 1.), Slask Wroclaw (lengyel, 1.) Zilina (szlovák, 1.) Molde (norvég, 1.) Partizan (szerb, 1.), Helsingborg (svéd, 1.), Zeljeznicar (bosnyák, 1.), HJK Helsinki (finn, 1.), Shamrock Rovers (ír, 1.), DEBRECENI VSC-TEVA (magyar, 1.), Sheriff Tiraspol (moldovai, 1.), Ekranas (litván, 1.), Ventspils (lett, 1.), Zesztafoni (grúz, 1.), Neftcsi Baki (azeri, 1.), Maribor (szlovén, 1.), Vardar Szkopje (macedón, 1.), KR (izlandi, 1.), Sahtyor Karagandi (kazah, 1.), FK Mogren (montenegrói, 1.), Skenderbeu Korce (albán, 1.), Flora Tallinn (észt, 1.), The New Saints (walesi, 1.), Ulisses (örmény, 1.)
1. SELEJTEZŐKÖR (mind bajnoki ág, 6 csapat): FC Valletta (máltai, 1.), Linfield (északír, 1.), B36 Tórshavn (feröeri, 1.), F91 Dudelange (luxemburgi, 1.), Lusitanos (andorrai, 1.), Tre Fiori (San Marinó-i, 1.)
BAJNOKOK LIGÁJA, 2012–2013, A MENETREND
A 2012–2013-AS SZEZON MENETRENDJE
SORSOLÁS MECCSIDŐPONTOK
SELEJTEZŐ 1. KÖR jún. 25. júl. 3–4., ill. 10–11.
2. KÖR júl. 17–18., ill. 24–25.
3. KÖR júl. 20. júl 31.–aug. 1., ill. aug. 7–8.
PLAYOFF-KÖR aug. 10.
aug. 21–22., ill. 28–29.
CSOPORTKÖR 1. FORDULÓ aug. 30.
szept. 18–19.
2. FORDULÓ okt. 2–3.
3. FORDULÓ okt. 23–24.
4. FORDULÓ nov. 6–7.
5. FORDULÓ nov. 20–21.
6. FORDULÓ dec. 4–5.
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ NYOLCADDÖNTŐ dec. 14.
febr. 12–13., 19–20., ill. márc. 5–6., 12–13.
NEGYEDDÖNTŐ márc. 15.
ápr. 2–3., ill. 9–10.
ELŐDÖNTŐ ápr. 23–24., ill. ápr. 30.–máj. 1.
DÖNTŐ máj. 25. (Wembley, London)

 

 

Legfrissebb hírek

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
18 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
29 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
32 perce

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
36 perce

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
40 perce

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
1 órája

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
1 órája

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik