BL: négy újonc és hat bajnok a 16 között - az eddigi idény számokban

Vágólapra másolva!
2011.12.16. 11:42
Címkék
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolása előtt a FIFA a hivatalos oldalán összeállítást készített a csoportkör statisztikáiból, amelyek közül szemezgettünk.

Az APOEL Nicosia az 1. ciprusi csapat, amely bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. Rajta kívül másik három klub, a Zenit, a Basel és a Napoli is most jár először a legjobb 16 között – az olasz csapat fennállása első BL-idényében rögtön továbbjutott a csoportjából. Ugyanerre nem volt képes a Manchester City, a Trabzonspor, a Viktoria Plzen és az Otelul Galati. 1. ciprusi csapat, amely bejutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe. Rajta kívül másik három klub, a Zenit, a Basel és a Napoli is most jár először a legjobb 16 között – az olasz csapat fennállása első BL-idényében rögtön továbbjutott a csoportjából. Ugyanerre nem volt képes a Manchester City, a Trabzonspor, a Viktoria Plzen és az Otelul Galati.

Az előző idény nemzeti bajnokai közül az angol (Manchester United), a német (Dortmund), a francia (Lille), a portugál (Porto) és a holland (Ajax) is kiesett további nyolc ligagyőztes társaságában. Az MU a legutóbbi 17 évben csupán harmadszor maradt le a nyolcaddöntőről. Ryan Giggs első fordulóbeli góljának viszont örülhetnek az Old Traffordon, a Benfica ellen betaláló walesi ugyanis 37 évével és 289 napjával minden idők legidősebb BL-gólszerzője lett.

A sorozat korábbi győztesei közül hat (Real Madrid, Barcelona, Milan, Inter, Bayern, Marseille) szerepel a következő körben, közülük a Real Madrid mind a hat csoportkörbeli meccsét megnyerve jutott tovább. Erre korábban négy másik csapat volt képes: a Milan az 1992–1993-as, a Paris SG az 1994–1995-ös, a Szpartak Moszkva az 1995–1996-os, a Barcelona pedig a 2002–2003-as szezonban.

A Barcelona a 20, csoportkörben lőtt góljával beállította a Manchester United 1998–1999-es csúcsát, míg a 22-t kapó Dinamo Zagreb megdöntötte az eddigi negatív rekordot.

A sorsolás napjától a május 19-ei müncheni döntőig 155 nap van hátra.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: újabb éremesélyek a kajak-kenu Eb-n, eldől az NBA bajnoki címe

Minden más foci
16 perce

Dobogót ért a kiemelkedő paksi támadójáték; Kinyílt a magyar éremzsák Racicében

E-újság
19 perce

A 40 éves Cazorla is gólt rúgott – az Oviedo feljutott a spanyol élvonalba

Spanyol labdarúgás
21 perce

Klub-vb: a hosszabbításban vitte be a döntő találatot az Inter

Klub-vb
1 órája

A spanyolok nem tudtak visszavágni az angoloknak, a címvédő jutott be az elődöntőbe az U21-es Eb-n

Minden más foci
1 órája

Válogatott emlékek – Jakus Barnabás publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk három góllal kikapott a spanyoloktól Trapaniban

Vízilabda
1 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik