BL: Nem volt meg a szükséges „gyilkos ösztön” - Tőzsér

2011.09.29. 11:27
Címkék
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Bajnokok Ligája E-csoportjában a Bayer Leverkusen 2–0-ra legyőzte a Genket, amelynek soraiban Köteles László és Tőzsér Dániel végigjátszotta a mérkőzést. Tőzsér a találkozó után elmondta, megvoltak a kellő számú lehetőségük, amelyeket ilyen szinten jobban ki kellett volna használni.

„Szerintem jól játszottunk, megvoltak a helyzeteink az első kapott gól előtt, de nem voltunk eléggé élesek, nem volt meg a szükséges 'gyilkos ösztön'. Ezen a szinten már 1-2 helyzetből is be kell tudni találni, nekünk pedig nem számoltam, de talán 6-7 lehetőségünk is adódott a meccs során" – mondta Tőzsér a klub hivatalos honlapjának. Tőzsér a klub hivatalos honlapjának.

A csapat másik magyar játékosa, Köteles László ezúttal is több bravúrt mutatott be, nem rajta múlt, hogy nem jött össze az újabb genki bravúr. A La Derniére Heure című belga lap, két társával holtversenyben Kötelesnek adta a legjobb, 6.5-ös osztályzatot (Tőzsér 4-est kapott). A lap kiemelte, hogy a két gólról nem tehetett, Bender lövését az utolsó pillanatban látta meg, míg Ballack labdája megpattant.

Mario Been, a Genk edzője is dicsérte csapatát, egyedüli hiányérzetet az keltett benne, hogy nem tudtak gólt szerezni:

„Remekül küzdöttünk, egyvalamiért tudom csak hibáztatni a csapatomat, az pedig, hogy nem szereztünk gólt a helyzeteinkből. Különösen Ogunjimi mérkőzés végi kimaradt ziccere volt idegesítő. A Leverkusen nagyon bekezdett, de a szünet után stabilizáltuk a játékunkat, és esélyünk volt rá, hogy meglepjük az ellenfelet" – értékelt Been.

Robin Dutt, a Leverkusen edzője szerint nagy szükségük volt a győzelemre az elmúlt időszak sikertelensége után:

„Fontos győzelem volt ez a számunkra. Az emberek arról beszéltek a meccs előtt, hogy mennyire szükségünk van a sikerre, de három sorozatbeli vereség után semmi sem garantálható. Jó mentalitással játszott a csapatom, még ha nem is minden működött tökéletesen. Néha vesztettünk az agresszivitásunkból, és nem tartottuk olyan nyomás alatt az ellenfelet, mint kellet volna. De ez együtt járt a jelenlegi önbizalomszintünkkel. A győzelem persze jó érzéssel tölt el."

Legfrissebb hírek

Debreceni öröm, újpesti bánat – képgaléria a DVSC–Újpest meccsről

Labdarúgó NB I
10 perce

Alcaraz nyerte meg a párizsi mestertornát – két szettben győzött Shelton ellen

Tenisz
17 perce

Két gól a szünet körül és egy piros lap a Szpari és az ETO meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
30 perce

Ifjúsági olimpia: a rúdugró Zsombor Csenge Zsuzsanna ezüstérmes

Atlétika
32 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
33 perce

Légiósok: Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK Athén

Légiósok
44 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
1 órája

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
1 órája