BL: Számomra ez egy túl szigorú ítélet volt - Iker Casillas

2011.04.28. 10:52
null
Pepe (3) keményen lépett oda Dani Alvesnek, a játékvezető azonnal leküldte
Címkék
Nehéz helyzetben van a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata, miután a Bajnokok Ligája elődöntőjének első, hazai felvonását 2-0-ra elveszítette a Barcelonával szemben. Iker Casillas – ellentétben például edzőjével, José Mourinhóval –, nem hajlandó nyilvánosan is letenni a továbbjutásról, de Pepe kiállítását ő is döntő fordulatnak tartja.

SZAVAZÁS

Ön szerint piros lapot ért Pepe belépője?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A kiállítás volt a mérkőzés fordulópontja – nyilatkozta Iker Casillas. – A játékvezető szempontjából érthető, hogy piros lapot adott. Azonban számomra ez egy túl szigorú ítélet volt. De már megszoktuk, ahogy korábban, úgy most sem történik majd utána ezzel semmi.”

A Real Madrid a negyedik mérkőzését játszotta a szezonban a Barcelonával, de egyszer sem sikerült teljes létszámban befejeznie az összecsapást.

„Ez a szezonban megtörtént párszor, és már unalmas. Mindent meg kell próbálnunk Barcelonában, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat.”

PEPE KIÁLLÍTÁSA
Legfrissebb hírek

NHL: tizenkilenc év után újra párharcot nyert a rájátszásban a Buffalo

Amerikai sportok
12 perce

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
38 perce

Maratoni szünet után Miamiban új bajnokság indul

F1
1 órája

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: Kós Hubert 200 háton meggyőző fölénnyel nyert Fort Lauderdale-ben

Úszás
1 órája

Mentőöv – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2 órája

Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Kézilabda
2 órája

Hornyák Zsolt: Kezd összeállni az a csapat, amely egymásért tud küzdeni

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik