BL: Meccs előtt elfogadtam volna a 0-2-t, így csalódott vagyok - Giggs

2011.04.26. 23:57
Címkék
Ryan Giggs lőtte a Schalke–Manchester United Bajnokok Ligája elődöntő első gólját, így döntő érdemeket mondhat magának nemcsak az angol csapat idegenbeli, 2-0-s sikeréből, hanem több mint valószínű a papírforma továbbjutás korai igazolásából is. A walesi szélső elmondta: a mérkőzés előtt ő bizony kiegyezett volna a kétgólos győzelmükkel, ám most mégis kicsit csalódottan gondol vissza az összecsapásra.

„Tisztában voltunk vele, ha folyamatosan nyomás alatt tudjuk tartani az ellenfelet, és sorra alakítjuk ki a helyzeteket, akkor jön majd a gól is. Én pedig abban bíztam, hogy használhatom majd a bal lábamat is a kapura lövésnél, nemcsak a jobbat" – utalt Giggs a kihagyott, majd értékesített lehetőségeire.

„A mérkőzés előtt elégedett lettem volna ezzel az eredménnyel, a kettő nullás idegenbeli sikerünkkel, de most azt kell mondjam, hogy egy kicsit csalódottak vagyunk."

Zárszóként Ryan Giggs arra tett utalást, hogy a jövő heti visszavágó előtt vasárnap még egy nehéz bajnoki vár rájuk – az Arsenal ellen idegenben –, és nem tudja, megkapja-e a bizalmat Sir Alex Ferguson menedzsertől. Viszont természetes dolognak tartja, hogy a szakvezető friss erőket is bedobjon, éppen ezért tartja jónak, hogy nem tizenegy játékosból áll a Manchester United.

Legfrissebb hírek

Jó kezdés Bukarestben, folyamatosan a magyar csapat vezet – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
4 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
40 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
56 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája