BL: a Real 36-szor próbálkozott lövéssel a Tottenham ellen, új rekord

Vágólapra másolva!
2011.04.05. 23:16
Címkék
Új rekordot állított fel a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata a Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő első, keddi felvonásán 36 alkalommal lőtt, illetve fejelt kapura az angol Tottenham Hotspur ellen. (Ebbe a blokkolt lövéseket/fejeseket is beleszámították.) Az eddigi rekordot a 2007. márciusi Milan–Celtic mérkőzés tartotta.

Az összecsapást nem mellékesen négy góllal nyerték meg a hazai pályán játszó spanyolok, akik harmadszor győztek a BL 2010–2011-es kiírásában 4–0-ra, korábban a francia Auxerre-t otthon, a holland Ajaxot idegenben győztek le éppen ennyire még a csoportkörben.Az összecsapást nem mellékesen négy góllal nyerték meg a hazai pályán játszó spanyolok, akik harmadszor győztek a BL 2010–2011-es kiírásában 4–0-ra, korábban a francia Auxerre-t otthon, a holland Ajaxot idegenben győztek le éppen ennyire még a csoportkörben.

A madridi Emmanuel Adebayor igencsak régi, rossz sorozatnak vetett véget, hiszen a Real lezárta az angol csapatok elleni 395 perces gólképtelen szériáját. A togói vérbeli Tottenham-specialistának számít, hiszen a keddi duplával összesen 13 mérkőzésén már tízszer volt eredményes.

José Mourinho hatodik párharcát is megnyerte Harry Redknapp ellen.

Peter Crouché a BL történetének leggyorsabb két sárga lapos kiállítása, az angol center már a 15. percben kénytelen volt elhagyni a pályát. A korábbi rekordot a szlovén Maribor albán légiósa, Geri Cipi mondhatta magáénak, ő húsz percet tölthetett a pályán.

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
1 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
2 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik