Guardiola: Ez a két csapat szenved a labda nélkül

Vágólapra másolva!
2011.02.16. 12:34
null
Guardiola szakítani készül az elmúlt évek visszafogott katalán hagyományaival (Fotó: Action Images)
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének egyik leginkább várt párharca szerda este veszi kezdetét: a spanyol FC Barcelona az angol Arsenal vendégeként lép pályára az Emirates Stadionban. A két csapat hasonló stílust képvisel, éppen ezért mindig a modern futball nagy pillanatai közé sorolható, amikor összeméri erőit. Az elmúlt években ebből a leosztásból rendre a katalánok kerültek ki győztesen – 2006-ban a BL-döntőben, míg tavaly a legrangosabb kupasorozat negyeddöntőjében Lionel Messi mesternégyese jelentette a végállomást az Arsenalnak –, ám a mindig óvatos és az ellenfelekkel udvarias Pep Guardiola arra figyelmeztetett: ellenfelük alighanem leszűrte a tapasztalatokat.

 

Egy évvel ezelőtt a londoni 2–2 után a visszavágón Nicklas Bendtner gólt szerzett a Camp Nouban, tehát továbbjutásra állt Arsene Wenger csapata, ám akkor megérkezett az aranylabdás argentin, aki négy alkalommal köszönt be Manuel Almuniának. A semleges szakemberek véleménye egybecseng: az Arsenal saját, a futballt játszó stílusával a világon csak egyetlen csapatot nem tud legyőzni, az pedig az FC Barcelona. Amely éppen ezt a taktikát tökélyre fejlesztve gyűri le ellenfeleit.

Amelyik gárda a katalánok megállítására készül, annak nem az előre játékban kell gondolkodnia, hanem inkább az ellenfél vitorlájából kell kifognia a szelet. Mint tette azt tavaly a BL-elődöntőben a José Mourinho által dirigált, később a serleget is begyűjtő olasz Internazionale (összesítésben 3–2), illetve a hétvégi spanyol bajnoki fordulóban a Sporting Gijón (1–1). Kérdés: a futballnak irányt szabó Wenger ehhez adja-e a nevét és a csapatát, illetve a londoniak kerete képes-e hasonló taktikában játszani? Amely eléggé testidegen tőle...

SZAVAZÁS

Melyik nemzet csapata nyeri meg a Bajnokok Ligája 2010–2011-es kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Mindkét együttes akkor erős igazán, amikor a labda nála van – mondta ki a párharc megkérdőjelezhetetlen igazságát Guardiola. – Ez a két csapat szenved labda nélkül. Éppen ezért uralni akarja a játékot és a labdát is. A tapasztalat azt mutatja, hogy az elmúlt években mindig a nyolcaddöntő első mérkőzései sikerültek a legrosszabbul a Barcelonának. Fel kell készülnünk, és nagyon jó formát kell mutatnunk."

A katalánok három és öt éve is győztek a nyolcaddöntő első mérkőzésén. A végső győzelmüket hozó 2006-os esztendőben Londonban verték meg az angol Chelsea-t (2–1), három éve a skót Celtic elleni sikerrel (3–2) indították tavaszi szereplésüket a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban.

Négy éve ellenben az angol Liverpool a Camp Nouban lepte meg az akkori címvédőt (1–2), amely hiába nyerte meg az idegenbeli visszavágót, kiesett. Tavaly és tavaly előtt azonban „csak" 1–1-es döntetlenre futotta a katalánok erejéből a nyolcaddöntő első felvonásán, más kérdés, a francia Lyon és a német Stuttgart elleni ikszeket azért sok csapat látatlanban elfogadná kiindulásnak a hazai visszavágó előtt.

„Nem számítok egyszerű mérkőzésre, de a kieséses szakasz mindig erről szólt. Sőt, akadtak időszakok, amikor szenvednünk kellett. A tavalyi párharcunkhoz képes annyi mindenképpen változott és az Arsenal előnyére szolgál, hogy a londoniak saját tapasztalataikat kielemezve jobban megismerhettek bennünket, és alaposabban felkészülhettek ránk."

Guardiola a kedden este adott interjú végén nem volt hajlandó közelebbi pontos támpontot adni a kezdőcsapat összeállítását illetően, de viccesen elmondta: a vacsora alatt majd nézi az arcokat. Hogy aztán az alapján döntsön, melyik játékosán lát feszültséget és melyiken elszántságot.

Egy dolog viszont biztos, a Barca védelmének oszlopos tagja, Carles Puyol állapota nemhogy a szombati bajnokira, még a szerdai BL-mérkőzésre sem jött rendbe. Ettől függetlenül a középhátvéd a csapattal utazott – miként a szintén sérült Jeffrén Suárez is –, a közösségi szellemet erősítendő, játékára viszont nem kerül sor. Guardiola Eric Abidalt és Gabriel Militót is kipróbálta Gerard Piqué mellett a védelem közepén, jelen állás szerint az Arsenal ellen a franciának szavaz bizalmat az argentinnal szemben, így a bal oldalon védőként a brazil Maxwell juthat szerephez. A középpályán és a támadósorban viszont alapembereit szerepeltetheti a katalánok mestere.

MESSI WALCOTTRA HÍVJA FEL A FIGYELMET. ÉS WALCOTT?
„Tapasztalatból mondom, hogy Walcott az egyik legveszélyesebb játékos a világon, aki ellen valaha is játszottam. A Barcelona játékosaira nehéz ráijeszteni, de mikor az Arsenal ellen játszottunk tavaly a Bajnokok Ligájában, neki sikerült" – utalt Lionel Messi az esti mérkőzés előtt a tavalyi londoni fellépésre, amelyen hiába vezettek a katalánok két góllal, Walcott beállásával megváltozott a játék képe, a házigazdák pedig egyenlítettek. Aztán jött a barcelonai visszavágó. De vajon az után Walcott milyen veszélyesnek ítélte a csapatát négy góljával továbbjuttató Messit?

Hiányzó lesz a hazai oldalon is: Arsene Wenger Abou Diaby (vádlisérülés) játékáról kénytelen lemondani, viszont számíthat a sérülésből felépült Tomás Rosickyre és Samir Nasrira. Kettejük közül utóbbi légiós szerepe a fontosabb, lévén a két hetet kihagyó francia akár a kezdőbe is jó eséllyel pályázik.

„Rettentő motiváltak vagyunk, hogy megmutassuk: ma már egészen más csapat vagyunk, mint akkor – utalt a tavaly negyeddöntős búcsúra Wenger. – A Barcelona a legjobb csapat a világon, ha kiejted, jó esélyed van a végső győzelemre is."

A francia szakember – amint arról tegnap bővebben beszámoltunk – nem felejtette el megemlíteni, hogy az egy évvel ezelőtti barcelonai vereség jobb csapattá tette őket, de már el kell felejteniük a múltat, és meg kell mutatniuk, most mennyire jók.

Az Arsenal–FC Barcelona Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt szerda este 20.45-től a Nemzeti Sport Online-on nyomon követhetik élő, szöveges tudósításunk segítségével!

 

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a tizedik helyen végzett

Egyéb egyéni
3 perce

Vojvoda Dávid: A hozzáállásnak is másnak kell lennie

Kosárlabda
15 perce

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
23 perce

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
43 perce

MotoGP, Magyar Nagydíj, időmérő

Egyéb autó-motor
48 perce

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
51 perce

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
53 perce

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik