Európai kupák: megvannak a magyar csapatok ellenfelei - összefoglaló

2010.06.21. 16:09
Címkék
Lezárult a Bajnokok Ligája és az Európa-liga mai sorsolása, amelyen négy magyar csapat volt érintett. Bár honlapunkon korábban minden információt közöltünk már, ebben a cikkben összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat.

A Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a magyar bajnok DVSC-TEVA az észt Levadia Tallinn-nal találkozik. A Loki tavaly a harmadik selejtezőkörben két, egyaránt 1–0-s győzelemmel jutott tovább a BL-selejtezőben a balti csapat ellenében. A Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a magyar bajnok DVSC-TEVA az észt Levadia Tallinn-nal találkozik. A Loki tavaly a harmadik selejtezőkörben két, egyaránt 1–0-s győzelemmel jutott tovább a BL-selejtezőben a balti csapat ellenében.

A párharcot a DVSC kezdi idegenben július 13-án vagy 14-én, míg a visszavágót Magyarországon rendezik július 20-án vagy 21-én.

Az Európa-liga első kvalifikációs körében a Zalaegerszeg az albán FK Tiranával találkozik, a Győri ETO FC ellenfele pedig a szlovákiai FC Nitra lesz. (Továbbjutás esetén a zalaiakra a holland Utrecht, a győriekre pedig a kazah Atirau vár.)

Mindkét magyar csapat idegenben kezdi a párharcot július 1-jén, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

Egy fordulóval később kapcsolódik be a küzdelmekbe a Videoton, amely a második selejtezőkörben a szlovén NK Mariborral csap össze. A fehérváriak július 15-én otthon kezdenek, a visszavágót egy héttel később rendezik.

Legfrissebb hírek

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
1 perce

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
11 perce

Férfi kézi: a Magdeburg nyerte a Bundesligát

Kézilabda
19 perce

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
23 perce

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
35 perce

Slot: Szoboszlai Dominik az iskolapéldája annak, hogyan kell a Premier League-ben egyre jobbá válni

Angol labdarúgás
45 perce

Labdarúgó-világbajnokság: gigantikus Pelé-szobrot avattak Guadalajarában

Foci vb 2026
50 perce

César Azpilicueta bejelentette visszavonulását

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik