Bajnokok Ligája: Az álmaink tovább élnek - José Mourinho

2010.04.06. 23:29
Címkék
Milánói győzelme után Moszkvában is nyert, így bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe az Internazionale. José Mourinho, az olaszok vezetőedzője az olasz Mediasetnek elmondta, a sikerrel az álmaik tovább élnek.

„Most két álmunk van még: bejutni a döntőbe, és megnyerni azt. Persze nem lesz egyszerű továbblépni az elődöntőből. Ami a mai meccset illeti, az első helyzetünkből már betaláltunk, lőhettünk volna több gólt is, de a fő hangsúly a játék irányításán és a labdatartáson volt. Nem volt egyszerű ilyen talajon játszani, főleg azoknak, akiknek kisebb sérülésük volt, mint Sneijder. A négy hátvéd és a két védekező középpályás kiválóan játszott, és az is fontos, hogy nincs eltiltottunk" – nyilatkozta Mourinho.

„Talán nem volt szemet gyönyörködtető a játék, de fő célunkat, a továbbjutást elértük. Ötszáz szurkolónk kísért el minket ide Moszkvába, így kötelességünk volt örömet szerezni nekik. Az álmaink pedig tovább élnek" – tette hozzá a portugál szakember.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
3 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
3 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
4 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
4 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája