Bajnokok Ligája: Otthon erősek vagyunk - Begiristain

2010.03.19. 13:59
Címkék
Pikáns leosztásnak ígérkezik az Arsenal–Barcelona versenyfutás a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A két együttes négy évvel ezelőtt Párizsban, a döntőben csapott össze – a katalánok 2-1-re diadalmaskodtak –, míg Thierry Henry mint az Arsenal korábbi kulcsjátékosa, Cesc Fabregas pedig Barcelona-nevelésként egykori klubja ellen lép majd pályára.

„Hazai pályán kifejezetten erősek vagyunk és ezt majd a visszavágón a gyakorlatban is megmutatjuk" – nyilatkozta a sorsolást követően Txiki Begiristain a Goal Tévének. A Barcelona sportigazgatója emlékeztetett arra: a katalánok folytatják jó szereplésüket, amely az elmúlt években jellemző volt rájuk a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban. Az idén ez a címvédést jelentené az esetükben.

Az Henry-Fabregas hasonlatnál a sportvezető kifejtette, hogy a francia támadó pályára lépése még érdekesebbnek ígérkezik egykori klubja ellen, hiszen Fabregasszal ellentétben ő a felnőttek között is kulcsembernek számított.

Begiristain amúgy nem ragadt le az elődöntőnél, már most annál tovább tekint.

„Az Interrel már találkoztunk a csoportkörben, azóta sokat fejlődött, a Chelsea kiejtésével pedig még tovább erősödött. Nekünk viszont velük ellentétben több tapasztatunk van az egyenes kieséses szakaszban, ami döntő lehet. A legjobb jelnek azt tartom, hogy az elődöntőben is a visszavágót játszhatjuk majd hazai pályán."

Eközben a spanyol sajtó azt emelte ki, hogy a címvédésre pályázó katalánok, amennyiben bejutnak a döntőbe, a Bernabéuban a vendégcsapat öltözőjét használhatják majd, nem pedig pályaválasztóként a létesítményben házigazda Real Madridét, mert az mégiscsak nonszensz lenne...

Legfrissebb hírek

Egy győzelemre a bronzéremtől az UVSE a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
17 perce

Molnár Attila 7. lett Hsziamenben, óriási U20-as világcsúcs gerelyhajításban

Atlétika
20 perce

A lettek legyőzték a címvédő Egyesült Államokat a jégkorong-világbajnokságon

Jégkorong
42 perce

Vívás: Rabb és Szilágyi a nyolcaddöntőig jutott a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
54 perce

A páncélozott elméjű játékos útja a futballtörténeti csúcsra – portré Joao Cancelóról

Képes Sport
1 órája

Hamilton szárnyalt, Leclerc a fékekkel küszködött Montrealban

F1
1 órája

NBA: öt csapatból áll össze a legjobban védekezők idei álomötöse

Amerikai sportok
1 órája

„Jobban rajtolunk, mint a Ferrarik” – Piastri bízik az előrelépésben

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik