„Méltó ellenfelei voltunk a Fiorentinának"

Vágólapra másolva!
2009.10.21. 00:05
null
<p>Herczeg András (jobbra) nem hitte volna, hogy három<br />rúgott góllal pont nélkül maradnak (Fotó: Németh Ferenc)</p>
Címkék
A Debrecen a Puskás Ferenc Stadionban 4–3-ra kikapott a Fiorentinától a Bajnokok Ligájában. A debreceni klubmenedzser, Herczeg András a vereség ellenére büszke csapatára. A Fiorentina szakvezetője, Cesare Prandelli a találkozó után kiemelte a DVSC küzdeni akarását, s elmondta: meglepte, hogy a magyar bajnok kétgólos hátrányban sem esett össze.

„Nagy meccset játszottunk egy olasz sztárcsapattal. Ha valaki azt mondja a találkozó előtt, hogy három gólt rúgunk, de nem szerzünk pontot, akkor nem hiszem el. Az első húsz percben kevés labdát szereztünk, elveszítettük az egy egy elleni párharcokat, sok egyéni hibát vétettünk, és ezt ezen a szinten már kegyetlenül megbüntetik" – nyilatkozta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón a Debrecen szakvezetője, Herczeg András.

„A második játékrészben váltani tudtunk, sokkal agresszívabbá vált a játékunk, és ha előbb megszerezzük a harmadik gólt, akkor pontot is szerezhettünk volna" – fogalmazott a szakember.

„Ennek ellenére nem kell szégyenkeznünk, méltó ellenfelei voltunk a Fiorentinának" – tette hozzá Herczeg.

„Két, győzelemre játszó csapatot, és éppen ezért kiváló meccset láttam. Gratulálok a Debrecennek, mert kétgólos hátrányban is támadott. Kevés olyan együttes van, amely 2–4 után nem esik össze" – mondta a sajtótájékoztatón Cesare Prandelli, a Fiorentina vezetőedzője.

„A munkában hiszek, és ennek meg is van az eredménye. A csapatom szépen játszik, sokat kockáztat, de a futball erről szól, ez vezet eredményre" – fogalmazott az olasz szakember, aki elmondta, nem foglalkoztatja különösebben, hogy a Liverpool hazai pályán kikapott a Lyontól.

„Ez az eredmény felboríthatja az előzetes várakozásokat a csoportban, de nekünk ezzel nem kell foglalkoznunk, a saját játékunkat kell nyújtanunk a hátralévő meccseken is."

Prandelli kiemelte a román Adrian Mutu játékát, aki hosszú idő után ismét bizonyítani tudta, hogy nagyon fontos tagja a Fiorentinának – olyan futballista, aki bármikor képes meccseket eldönteni.

A mérkőzésről szóló cikkünk ide kattintva olvasható.

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
4 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
5 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
5 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
5 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
5 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
5 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik