BL: Polekszics nem fél honfitársától, a nagy tehetség Joveticstől

2009.10.19. 18:27
Címkék
Vukasin Polekszics, a Debrecen kapusa a Fiorentina elleni, keddi Bajnokok Ligája mérkőzés előtt elmondta, az olasz csapat támadója, Sztevan Jovetics - akivel együtt szerepel a montenegrói válogatottban - hazája egyik legnagyobb tehetsége, de nem fél tőle.

„Jovetics igazi tehetsége nemzeti csapatomnak. Ismerem a képességeit, és még korántsem ért fel a csúcsra. De nem félek tőle. Ismerem a játékát, tudom, hogyan állíthatjuk meg, de ehhez komoly csapatmunkára lesz szükség. Persze tisztában vagyunk vele, hogy a Fiorentinának nem Jovetics az egyetlen kiváló játékosa" - mondta Polekszics.

„Két BL-meccs után a pontszerzés a célunk az olasz csapat ellen. Nem érezzük úgy, hogy mi vagyunk a leggyengébbek a csoportból. Kedden a kontratámadásokra építve meglephetjük a Fiorentinát" - tette hozzá a kapus.

Herczeg András vezetőedző nyilatkozatát ide kattintva olvashatja.

Legfrissebb hírek

NB II: Gyirmótról igazolt középpályást a Vidi

Labdarúgó NB II
1 perce

A Honvédnál győzelmi sorozattal nyitott az új edző; csak magyarok a szintén visszatérő Vasasnál

Labdarúgó NB I
6 perce

Kocsis Dominik: Lehet, hogy adok-kapok meccs lesz csütörtökön

Európa-konferencialiga
9 perce

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
10 perce

Hátsó füves Budapest: „Villák proletárjai, egyesüljetek!”

Hátsó füves
17 perce

Messi volt a vb legjobb játékosa az AIPS szavazásán

Foci vb 2026
21 perce

Fájdalommal, de büszkén – Paredes először posztolt, de mintha bunyó nem is lett volna

Foci vb 2026
29 perce

Zajlik a munka, a csapatok kezdik belakni a Hungaroringet

F1
34 perce